A Nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum versenyvizsgát hirdet a következő, véglegesen betöltendő:
KÖVETELMÉNYEK:
CALENDAR DE DESFĂȘURARE A CONCURSULUI PE POST VACANT PERSONAL NEDIDACTIC
Nagyon jó ötlet volt, hogy a mi kis osztályunk, a 9.C a tanév kezdetén elment Aranyosra kirándulni. A legzárkózottabb diákok is barátra találtak. De ami a legfontosabb, hogy a huszonhat diákból, akik egy osztályba kerültünk, egy kis közösséggé váltunk!
Esténként filmeket néztünk közösen. Napközben elmentünk a Rozsda-szakadékhoz, amely bölcs megállapításunk szerint: „Nem is annyira rozsdás!" Sok felvétel készült a magasból, mivel egyikünk drónt is hozott magával. Mindenki nagyon jól szórakozott.
Néhány szülő is velünk volt, finomakat főztek és jót kirándultak velünk együtt. Reméljük, ez csak a kezdet volt, és lesz még folytatása. (Balázs Botond, Balogh Levente 9.C)
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége a történelmi egyházakkal partnerségben immár ötödik alkalommal szervezte meg a magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét. A magyar pedagógusok, diákok, szülők közös ünnepének eddig sorban a csíksomlyói kegytemplom, a Farkas utcai református templom, a sepsiszentgyörgyi unitárius templom és a brassói evangélikus templom adott otthont. Idén a nagyváradi római katolikus székesegyházban Exc. Böcskei László megyéspüspök által celebrált Veni sancte szentmisével nyitottuk meg a tanévet szeptember 15-én.
A hagyományos módon kezdődött az idei tanév is az Ady Endre Líceumban. Igazgatónőnk, városi elöljáróink, egyházaink képviselői fogalmazták meg jótanácsaikat, bátorító szavaikat a sokszor személyes hangvételű ünnepi beszédekben. A nyolcadikosok és a tizenkettedikesek nevében köszöntötte Rázmán Botond és István Zsuzsanna az ötödikeseket és a kilencedikeset.
Szeretettel várjuk a diákokat és szüleiket az Ady Endre Elméleti Líceum tanévnyitó ünnepségére, amely 2018. szeptember 10-én, hétfőn 10 órakor kezdődik.
Kérjük a tanuló ifjúságot, hogy az alkalomhoz illő öltözetben (fehér ing/ blúz, sötét nadrág/ szoknya, adys nyakkendő) 9:30-tól kezdve gyülekezzen az iskola udvarán, ahol az osztályfőnökök várják őket.
A tanévnyitót követően az osztályfőnöki órán kiosztjuk a tankönyveket.
2018. július 9-én, hétfőn, Vári-Nagy Enikő osztályfőnöknőnk és Buna Boglárka tanárnő kíséretében 6 napos osztálykirándulásra indultunk, amiből négy napot Bécsben, kettőt pedig a Balatonon, Fonyódon töltöttünk.
A korai indulás és a majdnem fél napot magába foglaló utazás ellenére mindannyian – mind a tanárok, mind a diákok – készen álltunk egy délutáni sétára Bécs belvárosában. Ez nem tartott sokáig, de arra épp elég volt, hogy rácsodálkozzunk a város gyönyörű épületeire, és hogy fagyizzunk egyet a központban.
A bizonyíték arra, hogy az ember mindig tanul, és játszva tanul a legkönnyebben, akkor mutatkozik meg tisztán, amikor a gyerek saját kezébe veszi az irányítást. Az angol nyelvű táborok lényege az, hogy nemcsak néhány foglalkozás erejéig tanulunk angolul, hanem az ébrenlét minden pillanatában. Tanulunk kedvesek lenni egymáshoz, toleránsan elfogadni mások véleményét, vidám mosollyal és hangos “Good morning!”-gal kezdeni a napot, meghallgatni egymás mondandóját, amit néha könnyebb kibökni angolul, tanuljuk a rendrakást, a főzést, a mosogatás fortélyait...
A cserediák- kapcsolat immár negyedik éve 17 adys diák belgiumi látogatásával zárul, akik tanáraik kíséretében vették a világot a nyakukba, és kisebb-nagyobb izgalmakkal elrepültek Belgiumba március 15. és 22. között. A szülők és gyermekeik lelkesen fogadták a csoportot, és jó volt látni, hogy a viszontlátás öröme úgy magával ragadta gyermekeinket, mintha már családtagok lennének vendéglátóik körében.
A könyvtáros ajánlata "A könyvtár gyógyszeres ládika a léleknek." A thébai könyvtár felirata