„Azt mondják, aminek nevet adsz, amit becézel, elveszti félelmetes mivoltát. Érettségike, globális felmelegedésecske, icipici felnőttéválásocska. Ez nem így működik.” – indította Wagner Lilla, végzős hallgató búcsúbeszédét.
A ballagókat köszöntő felszólalók is arra buzdították a hallgatóságot, hogy éljenek tartalmas életet. „Vigyázz, ne fújjon rajtad át a szél!” (Babits Mihály)
Az iskola bentlakó végzőseinek minden évben külön búcsúztatót szerveznek intris barátaik. 35 végzős diákot ünnepeltünk idén: a 9-11. osztályosok közül mindenkinek külön feladata volt az ünnepély előkészítésében. Az esemény számtalan meglepetést tartogatott...➝
A tantárgyverseny országos szakaszára három adys diákunk jutott ki, és mutatta meg tudását, tehetségét. Bővebben a versenyről...➝
A nagy érdeklődésre való tekintettel május 16-án, szombaton ismét megnyitotta kapuit az Ady Endre Líceum. A 34. Festum Varadinum keretében bárki betérhetett megnézni a felújított iskolaépületet, az osztálytermeket, laboratóriumokat, folyosókat. Az iskola volt és jelenlegi diákjait, a szülőket és tanárkollégákat színes programkavalkád várta egész nap...→
Tizenhárom diák képviselte Nagyváradot a 2026. május 16-án, Nagyszalontán megrendezett jubileumi, XX. Kulin György Reáltudományos Diákkonferencián.
A rangos megmérettetésre több partiumi és erdélyi megyéből érkeztek versenyzők. Nagy örömünkre az adys diákok ismét bebizonyították felkészültségüket, tehetségüket. Hogyan?...➝
A könyvtáros ajánlata "A könyvtár gyógyszeres ládika a léleknek." A thébai könyvtár felirata
Digitális kompetenciavizsga – hétfői, keddi és szerdai beosztás (Proba D)
Beiratkozás V. osztályba a 2026-2027-es tanévre
Szóbeli érettségi angol nyelvből - beosztás péntekre (Proba C)
Kompetenciavizsgák ütemezése
Utazás a művészet világába