Tizenhárom diák képviselte Nagyváradot a 2026. május 16-án, Nagyszalontán megrendezett jubileumi, XX. Kulin György Reáltudományos Diákkonferencián. A verseny szerepel az Országos Versenykalendárium Finanszírozott versenyei között (CPEEN 2026).
A rangos megmérettetésen a versenyzők több szekcióban — fizika, kémia, biológia és tudománytörténet területén — mutatták be önállóan elkészített kutatásaikat, illetve mérték össze tudásukat. A diákkonferencián való részvétel feltétele az volt, hogy a bemutatott dolgozat saját kutatási eredményeket tartalmazzon, amelyeket a diákok kísérletezés, megfigyelés vagy számítógépes modellezés útján értek el.
A pályamunkákat valamennyi szekcióban szaktanárokból és szakemberekből álló zsűri értékelte. A versenyzők Arad, Bihar, Máramaros, Szeben és Kovászna megyékből érkeztek, így diákjaink erős és rangos mezőnyben mutathatták be munkáikat.
Nagy örömünkre az adys diákok több oklevéllel térhettek haza, bizonyítva felkészültségüket, kitartásukat és a természettudományok iránti elkötelezettségüket.
EREDMÉNYEK:
Fizika-csillagászat szekció: Fésüs Márk Levente – Létai Krisztián I. hely
Kajtor Sára – Szász Máté II. hely
Gazsi Andrea – Kányádi Zsombor Csanád III. hely
Informatika szekció: Győri Kristóf Balázs II. hely
Matematika szekció: Győri Kristóf Balázs és Létai Krisztián I.hely
Biológia szekció: Kálmán Kristóf Barna – Fésüs Márk Levente I. hely
Popper Emma Zsófia – Szabó Szilvia Rebeka II. hely
Diákjaink felkészítő tanárai Ambrus Attila, Bődi János, Hibácskó Gizella, Puskás Ágnes és Takács Péter voltak.
A díjkiosztás előtt, amíg a zsűri meghozta döntését, a jelenlévők megtekinthették az iskola Színarany színjátszó csoportjának fellépését, akik A fülemüle című előadást mutatták be.
Szeretettel, gratulálunk a versenyzőknek az elért eredményekhez! Köszönet a szalontai szervezőket a verseny megszervezéséért és a szíves vendéglátásért.
Puskás Ágnes
A könyvtáros ajánlata "A könyvtár gyógyszeres ládika a léleknek." A thébai könyvtár felirata
Rajzverseny (Közös pontunk, az Ady)
Tanár–diák focimeccs (Közös pontunk, az Ady)
Közös pont: nyílt napot szerveztek a nagyváradi Ady Endre Líceumban
Aranyceruza-díjat kapott tehetséges diákunk
Élménykirándulás a Dunakanyarban