Hírek


Nagyváradi séta Adyval

2012. november 26.
Ady Endre születésének 135. évfordulója alkalmából az V-VIII.-os diákok a Nagyváradi séta Adyval címet viselő rendhagyó irodalomórán vettek részt, melyet délután közös koszorúzás, illetve a költő nagyváradi éveiből összeállított jelenet bemutatása követett.

Iskolarádió vetélkedő - I forduló

2012. november 08.
November 8-án került sor annak a Partium Rádió által meghirdetett rádiós vetélkedő sorozatnak az első fordulójára, amelyben Nagyvárad négy legnagyobb középiskolájának csapatai mérik össze rádiós műfajokban való jártasságukat, ezzel együtt pedig leleményességüket, eredetiségüket, beszédkészségüket.

Méhnyakrák elleni oltás

2012. október 30.
Tisztelettel felhívjuk a szülők figyelmét az alábbi rövidfilm megtekintésére. A rövidfilm célja a HPV (Humán Papilloma Vírus) okozta méhnyakrák megelőzésének tudatosítása. Éljünk egészségesen, vigyázzunk az egészségünkre! Tóth Márta igazgató

Ifjúsági Honismereti Akadémia Szeged

2012. október 27.
A Honismereti Szövetség Szegeden tartotta meg október 27-30 között a XVII. Ifjúsági Honismereti Akadémiát melynek témája: Életutak, példamutató egyéni sorsok környezetemben. 

Gloria Victis

2012. október 21.
Mint minden évben, a Rákóczi Szövetség idén is megszervezte a Gloria Victis ünnepségsorozatot. Ez alkalommal emlékeznek közösen Budapesten a Kárpát-medence fiataljai az október 23-i eseményekre. Idén október 21 – 23. között zajlott a budapesti program. 

Közös megemlékezés

2012. október 19.
A Rákóczi szövetség diákutaztatási programjának köszönhetően idén a derecskei I. Rákóczi György Gimnáziummal, testvériskolánkkal együtt emlékeztünk az 1956-os forradalom eseményeire. Az előzetes egyeztetések alapján a közös programra október 19-én került sor. Iskolánk diákjai vállalták, hogy emlékműsorral érkeznek.

Díjazás a polgármesteri hivatalban

2012. október 12.
Október 12-én, a város napján, a polgármesteri hivatal dísztermében ünnepélyes keretek között elismerésben részesítették az elmúlt tanév legsikeresebb nagyváradi diákjait és felkészítő tanárjaikat. Az ünnepségen a helyi elöljáróságok mellett jelen voltak a királyi ház képviselői: Maria Magdolna, Ausztria főhercegnője, Radu és Nicolae hercegek.

Sport- és Fitnesstábor 2012 október 11-14.

2012. október 11.
Helyszín: Aranyos-völgy az Alma Mater Alapítvány ifjúsági központja. Támogatók: Az iskola szülőbizottsága és az Alma Mater Alapítvány. Szervezők: Erdei István, Téglás Edina, Rollinger László és Závodszky Tamás
© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad