Hírek
Vezetőképzőn a rákóczisok
2011. március 04.
Miután 2010 decemberében megalakult iskolánkban a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezete, idén március első hétvégéjén a szervezet elnöke és alelnöke (Ádám Fanni – X.B., és Boros Edina –IX.A.) tanári kísérettel (Apáti Tímea történelem szakos tanárnő) Budapestre utazott egy vezetkőképzőre.
A péntektől vasárnapig tartó konferencián lehetőség nyílt megismerni más magyar diákokat az egész Kárpát – medencéből. Témája az ÉRTÉK ÉS IFJÚSÁG vo
Nyílt nap volt az Adyban
2010. december 10.
Nagyvárad - Pénteken nyílt napot szerveztek a nagyváradi Ady Endre Középiskolában az ötödikes és a kilencedik diákok szülei számára, ismerkedés céljából. A tanintézet kórusa és tánckara is fellépett.
Pénteken az Ady Endre Középiskola vezetőtanácsa, tanári közössége és reprezentatív szülőbizottsága nyílt napot szervezett az ötödikes és a kilencedikes diákok szülei, illetve hozzátartozói számára azzal a céllal, hogy bemutassa a tanintézetben zajló oktatási-n
A Magyar Tudomány Napja az Adyban
2010. november 12.
Az Ady Endre Líceumban immár hagyománynak számít, hogy november 3.-án, a Magyar Tudomány Napján, a diákok tudományos dolgozatokat mutatnak be iskolatársaiknak, így emlékezve meg e jeles napról.
Az idei diákkonferenciát Tóth Márta igazgatónő nyitotta meg az iskola könyvtárában. Beszédében emlékeztetett arra, hogy az iskola falai között számos diák foglalkozik kutatással, így válhatott hagyománnyá ez a novemberi diákkonferencia.
Az igazgatónő szavai utá
Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia
2010. november 10.
A Honismereti Szövetség immár 15. alkalommal november 2-5 között rendezte meg Tabon, a magyarországi somogymegyei kisvárosban az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémiát melyre ez alkalommal meghívást kapott az Ady Endre Líceum diáksága is.
A házigazda a helybéli Rudnay Gyula Középiskola volt. Az Akadémia témája: Trianon hatása családom, településem vagy megyém történetére. A konferenciára a magyarországi iskolák képviselői mellett, Vajdaságból-Horgosról és Újvidékr&