Hírek
József Attila emlékverseny
2005. december 10.
József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából iskolánk irodalmi verseny szervezésével tisztelgett neves költőnk emléke előtt. A nagyváradi iskolákból számos diák nevezett be a versenyre, amely 2005. december 10-én, szombaton zajlott. A versenyen I.,II. és III. helyezést elérő csapatok József Attila irodalmi kiránduláson vehettek részt.
Idén is volt gólyabál iskolánkban
2005. november 11.
Idén is, mint minden évben megrendezésre került iskolánkban a gólyabál. Ebben az évben november 11-e volt az a pénteki nap, amikor iskolánk dísztermében d.u. 18:00 órától megkezdődött a műsor. Nagyon sokan gyűltünk össze, a IX-esek láthatóan izgultak, de ennek ellenére nagyon jól feltalálták magukat. Végezetül idén is, a múlt évhez hasonlóan a XI.C osztály nyerte el az első helyet.
Gratulálunk nekik! Az műsor a hagyomán
Megemlékezés
2005. október 06.
Iskolánk idén is méltó műsorral készült a 13 aradi tábornok kivégzésének alkalmából tartandó emléknapra. A félórás megemlékezést Fleisz Judith aligazgatónő irányította. A műsor alatt elhangzott néhány Vörösmarty-vers és a nézők tanúi lehettek az elítéltek utolsó perceinek, hallhatták a vértanúk utolsó elkeseredett gondolatait. A megemlékezés végén diákjaink mécsest gyújtottak az áldozatok tiszteletére és a műsor a Szózat meghallgatásával zárult.
Tanévnyitó
2005. szeptember 16.
A diákságot először iskolánk aligazgatónője, Fleisz Judit köszöntötte. Nagyon sok diák gyűlt össze, tele élményekkel és mondanivalóval. Az ötödikesek láthatóan idegenül álldogálltak, de hamarosan az új osztályfőnökök „szárnyaik alá” vették őket. Ezt követően iskolánk igazgatónője, Tóth Márta üdvözölte a jelenlevőket, és elárulta, hogy iskolánk 233 éves épületében pótolhatatlan értékek vannak.A régi diákok mellett ott voltak az újak is, akiket külön szeretettel köszöntöttek.
Ballagás 2005
2005. június 15.
Szombat délelőtt az utolsó kicsengetést követően a Gaudeamust énekelve vonultak le iskolánk végzős diákjai az udvarra. Szülők, hozzátartozók, barátok vártak mindenkit, hogy átadhassák virágaikat, ajándékaikat.
A szózat elhangzása után a végzős osztályokat először iskolánk igazgatónője, Tóth Márta búcsúztatta el és ezt követően az iskola részéről meghívott vendégek.
A XII-es osztályok nevében Petyár Tünde, a XI-esek nevében pedig Varga Árpád mondta el gondolatait.
Ezt követően isk
Történelmi vetélkedő iskolánkban
2005. április 29.
Iskolánk hagyományaihoz híven a Varadinum ünnepségek keretén belül történelmi vetélkedőt tartott "Erdély aranykora" címmel.
A vetélkedő helyszíne iskolánk volt, április 29-30-án. A háromfős csapatoknak egy power-pointos bemutatóval és a megadott témakörök k
Ünnepi műsor - március 15
2005. március 15.
Március 15-e alkalmából a diákok a forradalom témakörével kapcsolatos plakátokat készítettek végül a díszteremben a történelem katedra és a diákok által összeállított műsort tekinthettük meg, ahol megelenevedtek a kor nagy személyiségei mint például Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Jókai Mór. Diákjaink versekkel, énekszóval köszöntötték a forradalom kezdetének napját, így tisztelegve a szabadság, egyenlőség, testvériség szellemisége előtt.
Immár 15 éve, hogy iskolánk felvette híres költőnk, Ady Endre, nevét.
2005. január 24.
Nem sokkal a második félév kezdete után egy hetes ünneplésbe kezdtünk. Az ünnepsorozatot Negruţ Mărioara romántanárnő meseíró versenye nyitotta.
Ugyancsak hétfőn került sor a streetball elődöntőre a nagy tornateremben.
Kedden sem unatkoztunk, hiszen irodalmi versenyen vehettünk részt, érdekes munkákat tekinthettünk meg a rajz- és fotókiállításon, a számítógépes grafika rajzpályázat utan a hétpróbás kémiások selejtezőjére került sor.
Keddi utolsó programként közelebbről is megis
Gólyabál az Adyban!
2004. november 12.
Ifjú titánok megmérettetésére került sor pénteken délután az Ady Endre Elméleti Líceum dísztermében. Mint minden évben, idén is a hét kilencedik osztály egy-egy gólyapárt kellett kiválasszon, akik bátran vállalták a próbákat.
A versenyszámok sokrétűek voltak, aminek talán a gólyák örültek a legkevésbé, de a közönség jól szórakozott. Első próbatételként a párok rímekbe foglalva kellett bemutassák osztályukat, de a zsűri a jelmezt is pontozta. Sor került még joghurt-evő, tánc- és énekversenyr