Hivatalos lógás

 

 

Nem is diák az, aki „licis” évei során nem lóg el bizonyos órákról.

Mert ez így illik, kérem szépen.

Az osztálytársak előtt is menő akarsz lenni és...

Csapatba rendeződve az igazi, amikor tegyük fel, utolsó óra a testnevelés, és semmi kedved sután szaladgálni, vagy esetleg ügyetlenül ugrálni egy labda után...

 

A lelépés a diák érdekében történik, aki a nyereményként birtokolt órácskát arra használja fel, hogy a román irodalmi elemzések fölött görnyedezzen, hátgerincét feláldozva, vagy a német tankönyv agyonnyűtt lapjait próbálja újraéleszteni...

 

Nos, egy nap, mint kilencedikes diák, az a hír fogad, hogy továbbjutottam a magyar országos tantárgyversenyre, amit Sepsiszentgyörgyön rendeznek meg.

Jó- jó, de hogyan tovább - volt első gondolatom.

Hisz nagy ellenfeleim, a matek, fizika és bizonyos irodalom-rivális tantárgyak biztosan elnyomják, kiírtják további felkészülésem csíráit.

 

Ekkor jön az „isteni közbeavatkozás”, a „deus ex machina”.

Ugyanis a továbbjutó diákok igazolást kapnak a magyartanárnőnktől, melynek alapján csupán a magyar irodalmi felkészítő órákon vehetünk részt.

A többi órán nem kötelező megjelenni, sőt elvonná figyelmünk a magyar irodalom bozótos rengetegéről...

 

A kis papírfecnit, igazolást, gyámántként a kabátzsebbe rejtve járom az épület folyosóit.

Hatalmas csendbe ütközöm, minden osztály diákjai a termekbe kényszeredve ülik végig óráikat.

Idő-potyautasként használok ki minden percet, hogy feltérképezzem az ódon, sokat megélt líceum összes zegét-zugát, labirintusai az irodalmat magát juttatják eszembe.

Néha belémvillan Balassi Bálint komoly, bajuszos ábrázata, illetve Zrínyi Miklós szigorú tekintete, és sietve rohanok haza tanulni.

 

A portás eleinte megróvó, csodálkozó, bamba tekintettel nézi jövés-menésem az agyongyűrt papírfecnivel markomban.

 

Pár nap után megbarátkozik a gondolattal, hogy gyakorlatilag egy ideig akkor megyek iskolába, amikor akarok.