És itt értek meg valamit, amit otthon oly idegenül szemléltem: hogy vadul féltékeny apám olyan nőt álmodott magának, amilyen Gretchen volt – akire érdemes féltékenynek lenni -, de anyámban semmi sem volt Gretchen kacérságából, keresett hát magának egy Gretchent, aztán belékeseredett az önvádba, a patikába, a titok megfejthetetlenségébe. (38.o.)

Senki sem vicsorog, senki sem dühöng, senki sincs kényszerzubbonyban. Hadvezéri pózban sem áll senki, lámpaernyővel a fején, szemükból nem villog az őrület fénye. Néhányan magukban beszélnek, igaz, de egyébként olyanok, mint a nyomorult emberek általában. Éppen csak nincs közük egymáshoz. (111.o.)

Ilyen az élet, gondolom elégedetten. Egy kedves kéz simogat, babusgat, aztán akadályokat torlaszol elénk, végül mégis célhoz érünk, jutalmul kapunk egy kis kenyérhajat. Érdemes ezen gondolkozni? A patkány nem gondolkozik; talán neki van igaza. (131.o.)

Benedek István: Csineva, Budapest, Magvető, 1975