Iskolánk három tanulója, BODNÁR MÓNIKA-BRIGITTA (11D), HOSSU ÁGNES (11D), KOZMA PÉTER–BALÁZS (11D) vezetőtanárukkal (ANTONIE CSILLA) részt vettek április 9-én Kolozsváron a BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Kara által szervezett XIV. Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyen. A döntőbe 60 csapatból mindössze 16 csapat jutott be kilenc városból.
Iskolánk alapításának 250. évfordulója alkalmából 2022. május 14-én, szombat délelőtt sor kerül az arany- és gyémánt oklevelek ünnepélyes átadására, az ezelőtt 50 illetve 60 éve érettségizett diákjaink számára. Hiányt pótlandó, az 51, 52 illetve 61 és 62 éve végzetteknek is átadjuk az okleveleket. Kérjük azon osztályok képviselőit, akik még nem jelezték ez irányú szándékukat, hogy tegyék meg az iskola titkárságán, vagy a 0259431787 es telefonszámon, legkésőbb április 14-ig. A rendezvény támogatója az RMDSZ Nőszervezete. Várjuk szeretettel öregdiákjainkat!
A budapesti Ady Endre Gimnázium idén is megrendezte hagyományos háromfordulós történelemversenyét, az idei verseny témája: A Hunyadiak kora.
Papp Richárd XI.E-s tanuló benevezett a történelmi vetélkedőre, nagy ambíciókkal, hogy egy hosszas kihagyás után visszatérjen a mezőnybe. Az első fordulóban egy többfajta feladatból álló tesztet kellett kitölteni, amin sikeresen, mondhatni kitűnően teljesített. Ez után a második fordulóra is sor került, ahol a kvízkérdések háttérbe szorultak, hogy helyet biztosítsanak egy kemény esszé-feladatnak. Némi meglepetésére, de ezen a fordulón is sikeresen (nem csekély ponttal) továbbjutott. Így tehát hamar Budapesten kötött ki, ahol már nem hazai terepen játszott rendkívüli tehetséggel megáldott diákunk.
A könyvtáros ajánlata "A könyvtár gyógyszeres ládika a léleknek." A thébai könyvtár felirata
Zöld Hét - 10.C: Túra a pádisi Csodavár kilátókhoz
Zöld Hét - 10.C: A Botanikus Kerttől a Sárkányok kertjéig
Zöld Hét – 10.C: Látogatás a Nagyváradi Hőerőműben
Elevii de clasa a V-a la Muzeul Ţării Crişurilor Oradea
Charlie Angyalai utaznak Brüsszelbe