A nagyváradi Ady Endre Líceum szülőbizottsága tisztelettel és szeretettel meghívja Önt 2017. március 6-án 18 órától a
A szépség belülről fakad
– Megfelelő ételekkel a nők egészségének és szépségének érdekében –
című előadásra, mellyel a nőknek (tanárnőknek, édesanyáknak, nagymamáknak) szeretnénk kedveskedni a közelgő nőnap alkalmából. Szeretettel várunk minden érdeklődőt az előadásra, amelyen a meghívott előadó Staharócky Noémi (táplálkozási tanácsadó).
Február 23–26. közt az Ady Endre Líceumban szervezték meg a 27. Erdélyi Magyar Matematika Verseny IX–XII. osztályos diákoknak szóló országos szakaszát. 126 diák vett részt 15 megyéből.
A nagyszabású rendezvény nyitóünnepségét csütörtök délután tartották az Ady Endre Elméleti Líceum dísztermében. Az egybegyűlteket házigazdai minőségében köszöntő Vad Márta igazgatónő felidézte, hogy néhány héttel ezelőtt még bizonytalan volt a IX–XII.-es osztályos diákoknak szóló 27. Erdélyi Magyar Matematikaverseny (EMMV) lebonyolítása két rendezőnek a visszalépése miatt is, azonban az összefogásnak, a támogatóknak és annak betudhatóan, hogy sikerült együtt dolgozni „az Adytól az Adyig, Nagyváradtól Bukarestig” végül sikerül ezt az akadályt elhárítani.
http://www.erdon.ro/az-adyban-zajlott-az-emmv/3391105
În perioada 23-26 februarie 2017, la Liceul Teoretic „Ady Endre" din Oradea, se desfășoară cea de-a XXVII-a ediție a Concursului de matematică rezervat liceelor maghiare din România, etapa națională organizată de Ministerul Educației Naționale.
http://www.ovidan.ro/?p=articles.details.14719
A könyvtáros ajánlata "A könyvtár gyógyszeres ládika a léleknek." A thébai könyvtár felirata
Bogdán Károly-József Tellmann Jenő-Díjban részesült
Ösztöndíj-lehetőségek a 2026-2027-es tanévre
Ingázó diákok és szüleik figyelmébe!
Könyvtárosi vizsga - dossziék eredménye
Felhívás volt diákjainkhoz!