A Petőfi-mű szövegét Mărcuţiu-Rácz Dóra, volt adys diák dolgozta át, és tette lehetővé a darab 30 szereplős előadását. Színpadra alkalmazta és rendezte Gergely Tamás, tizenkettedikes diákunk. Az előadásban az iskola 5-8. osztályos diákjai szerepeltek nagy lelkesedéssel.
A darabot a Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválon arany minősítéssel jutalmazták.
A 2017- 2018 -as tanévben is 2 ötödik osztályt szeretnénk indítani, mindkettőt intenzív angol nyelvszakosítással.
Az intenzív angol nyelvű osztály emelt óraszámot jelent, így diákjaink heti 2 óra helyett heti 4 órában sajátítják el az angol nyelvet.
Jelentkezni az iskola titkárságán lehet a második félévtől kezdődően.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt.
Procedura_inscriere_clasa_V_2016.pdf
Gratulálunk az Erdélyi Magyar Matematikaverseny országos szakaszára kijutott diákjainknak: Csányi Patrik és Kovács Sándor IX. osztályosok, Salánki Miklós és Vezsenyi Ákos X. osztályok, Jakabffy Balázs XI. osztályos és Divin Péter XII. osztályos diákok. Felkészítő tanáraik: Báthori Éva, Bors Violetta és Bődi János.
Csak így tovább!
A félévközi vakáció minden napján, délelőtt 9 és 13 óra között speciális mértani szetteket készítünk, állítunk össze iskolánk diákjai számára. Ezekre a tevékenységekre várjuk szeretettel a diákokat, V.-estől a XII. osztályosig. A tevékenységet Tempfli Ádám tanár úr vezeti Bors Violetta és Báthori Éva tanárnők segítségével. Ha elkészül a 15 szettnyi felszerelés, mellyel egy egész osztály dolgozhat majd egyszerre, iskolánk lesz az első, amely a szabadalmaztatott felszereléseket ilyen szinten, szervezett formában fogja tudni gyakorlati tanítási eszközként használni.
Kedves diákok, gyertek, segítsetek Ti is elkészíteni a mértani felszereléseket!
Robotika verseny Debrecenben nagyváradi diákokkal
A könyvtáros ajánlata "A könyvtár gyógyszeres ládika a léleknek." A thébai könyvtár felirata
Bogdán Károly-József Tellmann Jenő-Díjban részesült
Ösztöndíj-lehetőségek a 2026-2027-es tanévre
Ingázó diákok és szüleik figyelmébe!
Könyvtárosi vizsga - dossziék eredménye
Felhívás volt diákjainkhoz!