Hírek


Partiumi Ady Endre Szavalóverseny Ötödik alkalommal rendezték meg iskolánkban a rangos irodalmi eseményt

2008. november 22.
Az országosan elismert versenyek közé emelt Partiumi Ady Endre Szavalóversenyre idén harminchárom diák nevezett be, akik Partium és Erdély, illetve Hajdú-Bihar megye különböző tanintézeteiből érkeztek. A szavalóknak idén is két kötelező és három szabadon választott versből kellett készülniük, amelyek közül a zsűri egyet-egyet választott ki, és ezek elmondását értékelte. A szavalatok a verseny első napján hangzottak el, az eredményhirdetésre és az ünnepé

Ady-műhelyek 2008

2008. november 20.
 Nagy költőnk születésének 131. évfordulójáról rendhagyó módon emlékeztek meg az iskola diákjai. A IX-XII.-esek alkotó műhelyekben, különböző kreatív feladatokat megoldva bővíthették Adyról szóló ismereteiket: a képzőművészeti műhelyekben a költő egy-egy versét illusztrálták, felhasználva az olaj –és vízfesték, illetve a grafika kínálta lehetőségeket, a publicisztikai műhelyben az újságírás egyik jellemző műfajában, a tárca

Halloween-parti

2008. november 07.
Iskolánkban hagyománynak számít, hogy minden év novemberében Halloween-partit szervez valamelyik alsó tagozatos osztály, az idén a VIII. B-sek vállalkoztak erre. A rendezvény az idegen nyelv katedra támogatásával zajlik, azzal a céllal, hogy a diákok ezáltal is jobban elsajátítsák az angol nyelvet. Ennek megfelelően a péntek délutáni, vetélkedőt is magában foglaló program két nyelven zajlott: a félelmetesebbnél félelmetesebb göncökbe (zombi, boszorkány, krampusz stb.)

A Magyar Tudomány NapjaA diákok tudományos munkáikat mutatták be az iskola olvasótermében

2008. november 04.
A Károly József Irenaeus Kutató Diákkör tagjai tudományos bemutató napot tartottak a Magyar Tudományos Akadémia megalakulásának évfordulója alkalmából. A diákok változatos tematikájú előadásokat mutattak be, amelyekben kutatásaik eredményeit osztották meg társaikkal. Elhangzottak előadások a fizika, a kémia, a biológia, a történelem tárgyköreiben. Nagy Zsolt a Tesla-tekercsről tartott előadást, Guba Anett a méhnyakrák megelőzésére hívta fel a figyelmet, Kóródi Róbert és Zeffer Tamás a nyomelemek

Gólyabál az olimpia jegyében

2008. október 24.
 A gólyabál minden évben az első olyan nagyszabású esemény, amelyen a kilencedikesek először mutathatják meg magukat a “nagyoknak”, amelyen ismerkedhetnek egymással , meg a már “veterán” adysokkal is.  Nem volt ez másképp az idén sem, ezúttal is ügyességükről, találékonyságukról, stresszhelyzetben való helytállásukról kellett bizonyságot tenniük: újrahasznosítható anyagból kellett sportruházatot készíteniük, videó segítségével kellett bemutatniuk osztályuk kedvenc sportját, a közönség tagja

Siegeniek Váradon

2008. október 24.
2008. október 24-én ötfős németországi csoportot fogadott az iskolánk. Ez a találkozás folytatása az idén májusban lezajlott siegeni látogatásnak, ahol Nagy Andrea és Puskás Ágnes tanárnők ismerkedhettek meg a németországi iskolarendszerrel. A német vendégek- a tanárnők meghívására- viszonozták most a látogatást. A csoport tagjai ezúttal csak tanárok voltak, akik egy siegeni szakközépiskolában tanítanak (Berufskolleg Wirtschaft und Verwaltung -Siegen): Cordula Funke, Gertrude Gleim, Patr

„Magyar! hajnal hasad!...” Emlékezés egy forradalomra

2008. október 23.
 A Csokonai Vitéz Mihálytól származó idézet volt a mottója annak a megemlékezésnek, amelyet az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából tartottak az iskola X-XI.-es diákjai október 23-án.  A műsorban a forradalom eseményeit megidéző irodalmi alkotások, zenei betétek és egy nagyon hatásos koreográfiájú táncjelenet is helyet kapott, s mindezeket a háttérben, kivetítőn megjelent képek kísérték, amelyek a korabeli eseményeket, jeles személyiségeket elevenítettek fel.  Az Egy mondat a zs

Faültetési akció

2008. október 21.
2008. október 21-én mi is bekapcsolódtunk a városunkban zajló faültetési akcióba. 11 óra előtt pár perccel öt 12. osztály , a B, C, D, E, F és néhány tanár indult el a Bunyitai (I.C. Bratianu) liget irányába. A kellemes őszi idő (és talán az is, hogy nem kellett a padban ülni) csak tovább fokozta a diákok tettvágyát, így a helyszínre érve azonnal nekiláttunk a facsemeték elültetésének. Ez azért nem volt annyira egyszerű dolog, mert a strand felé vezető út melletti parkban nagyon köves a fö

Kunhegyesi látogatók Váradon

2008. október 10.
2008. október 10-11-én a kunhegyesi Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium tanárai látogattak el iskolánkba. A nyolcfős csoportot Nagy Andrea és Puskás Ágnes tanárnők fogadták, és kalauzolták végig az iskola épületében. A csaknem két órás séta alatt a magyarországi tanárkollégák megismerkedtek iskolánkkal, néhány perces óralátogatásokon vettek részt, megtekintették Buna Boglárka tánccsoportjának bemutatóját és a rajzteremben készült alkotásokat is. Ezután a könyvtárban diákokk

Az aradi tizenhárom emlékezete

2008. október 06.
 A magyar nemzet gyásznapjának alkalmából az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot és az azt követő megtorlást idézték meg a diákok az iskola dísztermében.  A versekkel, levélrészletekkel, életrajzi dokumentumokkal a diákok a gyászos történelmi esemény fontosabb mozzanatait elevenítették fel, a vértanúk életét mutatták be röviden, és azokat a leveleket, amelyeket a kivégzésüket megelőző éjszakán családtagjaikhoz írtak.  A műsor a mártírok utolsó mondatainak felidézésével és emlé
© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad