Hírek
Hétpróbás vetélkedő a Víz Világnapján
2009. március 22.
Márcus 22-én az V-VIII. osztályosoknak szervezett mókás vetélkedőt az iskola egyik természettudományi osztálya, a XI.F A vetélkedőn elsősorban a kémia, fizika, biológia témaköreiből kaptak kérdéseket a kisdiákok, de volt olyan feladat is, amelyben vízzel kapcsolatos dalokat kellett felismerniük, vagy találós kérdéseket kellett megfejteniük. Izgalmas volt a „szagolós” feladat, amelyben különböző anyagokat kellett a szaguk alapján azonosítaniuk, vagy
Március 15-e megünneplése
2009. március 15.
Nemzeti ünnepünkre idén is megemlékeztek az iskola diákjai. Jelenetekkel, nagy költőink verseivel, alkalomhoz illő dalokkal és tánccal idézték meg a jeles eseményeket, s fejezték ki mindazt, ami a magyarság számára fontos. A rendezvényen elsősorban a kilencedikesek vettek részt, hiszen ők azok, akik középiskolás éveik kezdetén minden történelmi esemény megünneplésén jelen vannak, hogy megértsék és megjegyezzék azok jelentőségét. Az ünneplés Sza
Kivirágzott kecskeszarvak
Szülők bálja tizenegyedik alkalommal
2009. február 21.
Az immár városszerte társadalmi eseménynek számító szülői bál ezúttal is nagy sikert aratott a vendégek körében. A mintegy háromszáz résztvevő látványos, ötletes, igazi profizmussal előkészített produkcióknak tapsolhatott. A palotást ezúttal a “kicsik”járták, majd mezőségi táncokat mutattak be az adys diákokkal kiegészült élesdi Rezeda tánccsoport tagjai, végül a Tamási Áron novelláinak dramatizált változatából készült színpadi játék következett, amelyben
Sportoló tanárok
2009. január 30.
A testnevelés katedra ötlete nyomán a félévi vakáció előtt sportvetélkedőt szerveztek az iskola tanárai számára. A mozgásra vágyó pedagógusok többek között asztaliteniszben, tollaslabdában mérhették össze tudásukat, a diákok pedig örömmel töltötték be a bírói szerepet, ezúttal ők értékelték tanáraik teljesítményét.
Kiállítás és megemlékezés Ady Endre halálának 90. évfordulóján
2009. január 27.
Bensőséges formában emlékeztek az Ady Endre Líceum diákjai és tanárai Ady Endre halálának 90. évfordulójára. Az évforduló napja, január 27-e az iskola történetének is fontos dátuma, hiszen 1990-ben ezen a napon vette fel a tanintézet a nagy költő nevét.
Az ünnepség során a jelenlevők egyúttal megemlékeztek a Nyugat folyóirat 100. évfordulójáról is. A Nyugat kiadó 1909-től kezdve mintegy négyszáz kötetet publikált. Ennek kapcsán
Verses – zenés összeállítással ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját
2009. január 22.
Január 22-én, a Himnusz születésnapján színvonalas irodalmi összeállítást mutattak be az iskola diákjai. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Oana Badea jelenlegi és Pásztor Gabriella volt oktatásügyi államtitkár, illetve Ákos Zoltán főtanfelügyelő-helyettes.
A műsorban – Kölcsey Ferenc Himnusza mellett – elhangzott a Református Világtalálkozó s a Magyar szentek himnusza, az A szép fényes katonának című dal, illetve hangfelv
Ady-műhelyek 2008
2008. november 20.
Nagy költőnk születésének 131. évfordulójáról rendhagyó módon emlékeztek meg az iskola diákjai. A IX-XII.-esek alkotó műhelyekben, különböző kreatív feladatokat megoldva bővíthették Adyról szóló ismereteiket: a képzőművészeti műhelyekben a költő egy-egy versét illusztrálták, felhasználva az olaj –és vízfesték, illetve a grafika kínálta lehetőségeket, a publicisztikai műhelyben az újságírás egyik jellemző műfajában, a tárca