Szemerkélő esőben, és alig 12 fokban a pádisi menedékháztól indulva nekivágtunk a közel 15 kilométeres túrának, a Ponor-rét irányába. A gyerekek között volt, aki még soha nem vett részt túrán, de a többség esőben még nem kirándult. Ezért kezdetben nem kis aggodalom töltötte el az ifjakat a kirándulás sikerességét illetően. Az első rövidebb megállónk rögtön egy víznyelőnél volt, ahol két kisebb patak is egyszerűen eltűnt a föld alatt, hogy majd később a Ponor-vízkeletnél ismét előbukkanjon. Az út lassan ereszkedett, így az esőt leszámítva kényelmes sétának néztünk elébe. 

Egy adott ponton, az út bevezetett a fenyves fái közé, és hirtelen meredekké vált. Ez még nem jelentett volna gondot, de az esőnek köszönhetően nagyon csúszós is lett. Minden lépést mérlegelni, előre ki kellett számítani, és ennek dacára is sokan csúszkáltak a nedves gyökereken és sáros talajon. A keserves ereszkedést békés patakcsobogás hangja próbálta enyhíteni. Körülbelül 200 méter szintkülönbséget ereszkedtünk lassú tempóban, amikor a fenyők között megpillantottunk egy tisztást. Az is, aki először járt ezen a vidéken érezte, hogy a szenvedésnek rövid időre vége. Az eddig békésen csordogáló patakba jobbról belefolyt a Ponor-vízkeletből előtörő, a Pádisi-fennsík vizeit a föld alatt összegyűjtő vízfolyás. 

Ponor-rét

A Ponor-vízkitörés nagyon látványos módon jön a felszínre. A földből feltörő víz tavat képez a sziklafal alatti üregben. Ez a tó táplálja a kitörő patakot, amely hamarosan jobbra fordul, és körülbelül ötszáz méteres, kacskaringós pályát leírva, érkezik a ponorhoz, vagyis a víznyelőhöz. Az itt lefolyó víz a Csodavárnál látja meg újra a napvilágot. Innen ered a Ponor-rét, illetve Ponor-patak elnevezés (a ponor szó víznyelőt jelent). Alacsony vízállásnál látható a két fő víznyelő. Heves esőzések és különösen a tavaszi olvadáskor, a magas vízállás miatt a patak kiönt, és újabb víznyelőket hoz létre. Amikor ezek sem tudják a vizet elnyelni, a rét tóvá alakul. Ennek az egyedülálló jelenségnek köszönhető, hogy a Ponor-rét minden alkalommal más és más alakját mutatja, és ez teszi olyan különlegessé.

Ottjártunkkor, mintha a természet meg akart volna jutalmazni, hogy eddig kitartottunk, hirtelen elállt az eső, és kisütött a nap. Jólesett egy kicsit megpihenni a melegítő napsugarak fényében, a fenyvesek fölött felszálló pára varázsától megigézve. Szavakkal leírhatatlan az az érzés, hogy egy rét mennyire magával tudja ragadni a turistát. Nem lehet betelni a látvánnyal! Sajnos, nem sokáig tartott a mágikus pillanat, egyik percről a másikra ismét beborult, és újra esni kezdett. Gyorsan felszedelőzködtünk, és immár egy jelöletlen ösvényen balra tartottunk a Medve-völgy irányába.

Medve-völgy

A jelöletlen, de jól követhető ösvény, amin haladtunk a sárga kereszttel jelölt útba torkollott, mely szintén a pádisi menedékháztól jön, de elkerüli a Ponor-rétet. Az immár jelzett úton továbbhaladva érkeztünk egy tábla által is jelölt útelágazáshoz, a tulajdonképpeni Medve-völgybe. Rövid pihenő után megtekintettük a körülbelül 300 méterre lévő Medve-forrást és az útba eső Hideg-forrást is. Ez utóbbi vize iható, a vizes palackokat itt meg lehet tölteni. Innen lehet felmenni a zsombolyok birodalmába, mely találóan az Elveszett világ nevet viseli. Sajnos, az időnk nem tette lehetővé megcsodálni a föld alatt egymással összeköttetésben álló zsombolyokat (függőleges barlangokat), csak pár szóban beszéltünk a természet eme különleges csodájáról.

Hamlet-barlang

Jól látható, köves úton folytattuk a túrát a Hamlet-barlang irányába. A völgyben addig kell haladni, ameddig az úton jobb kéz felől egy félig kész épület romjait pillantjuk meg. A romok mögött kell a Medve-patakon átkelni, majd a vízfolyást követve elénk tárul a különös nevet viselő barlang. A Hamlet-barlang (Peștera Căput) összegyűjti és elnyeli a Medve-völgybeli vizeket. Az elmúlt napok esőzéseinek köszönhetően, a patak vize szinte minden átkelést segítő követ ellepett. Szerencsénkre, láthatatlan segítő kezek két kidőlt fát olyan módon fektettek a patak fölé, hogy ha még kalandosan is, de át tudtunk kelni a patak vizén. A gyerekek nagyon élvezték a farönkökön való egyensúlyozást. 

A barlang hatalmas méretei félelmetessé teszik, de ugyanakkor kíváncsisággal is eltöltenek. Amikor bemerészkedünk a barlangba, a látvány lélegzetelállító. Minden lépésünkre oda kell figyelnünk, hiszen ez egy víznyelő barlang, amely könnyen magával sodorhat egy embert is, aki oda beesik. A barlangbejárat után, csak szakszerű felszereléssel folytatható a látogatás. Magas vízálláskor pedig búváröltözetre is szükség van.

A barlangot elhagyva, immár a Glavoj-rét felé tartó, piros háromszöggel jelölt köves úton haladva, egy útlezáró sorompóhoz értünk. Egy filmrendező sem rendezhette volna meg jobban azt a jelenetet, amikor a gyerekek Fenyő Miklós Limbó hintó című zeneszámából ismert lécnek tekintették a sorompót. Utólag derült ki, hogy így vezették le a korábbi, félelmetes barlang látogatása nyomán felgyűlt feszültséget. 

Összegzésképpen, a túra a célját elérte, minden szempontból kimozdította az ifjú kalandorokat a komfortzónájukból. Jó volt látni, amint egymást segítették a csúszós, meredek lejtőkön és a vizes köveken, a patakokon való átkeléskor. Azonkívül, hogy osztály és osztályfőnök együtt kirándult, egy mobiltelefonos applikáció segítségével megtanultunk élesben tájékozódni, útvonalat meghatározni, jelölt utat követni.  A tapasztalati tanulás lehetőségéért és a felejthetetlen élményekért hálás köszönet illeti a Nagyváradi EKÉ-t és Fábián György túravezetőt.

Vad Zoltán