Reggel a halastónál gyülekeztünk – még elég vizes volt a fű. Elsétáltunk a bihari földvárhoz. A telefonjainkról el is olvastuk a történetét. Megtudtuk, hogy a falu lakosságának 90 %-a ma is magyar. Már a bronzkorban is lakták. Honfoglaló őseink a bihari részt azonnal megszállták, s a ma is látható, nagy méretű, közel 5 ha-os földvárat ők építették. A vár közelében X. századi honfoglaló magyar lovassírokat és X-XII. századi temetőt tártak fel.
Ezután visszamentünk a halastóhoz és megraktuk a tüzet. Míg egyesek sütötték a miccset, mások halásztak, a fiúk pedig az oszival együtt fociztak. Majd jóízüen elfogyasztottuk a várva-várt miccseket, és üdítővel enyhítettük a szomjúságunkat.Voltak, akik a trambulinon ugráltak, voltak akik hintáztak, mások csocsóztak.
Szerencsénkre végig sütött a nap. Csak, amikor eljöttünk, akkor borult be.
Nagyon jól telt ez a nap is.
A könyvtáros ajánlata
"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron