A bentlakás kilencedikes szemmel

 

Sokan kérdezik, hogy milyen is a bentlakás. Új otthon vagy egy börtön? Aki itt van, szerencsés, vagy éppen ellenkezőleg?

Első hetekben engem is ezek a kérdések foglalkoztattak. Valóban vannak bizonyos szabályok, melyek nélkül nem működhetne az intri, ám pozitívumok is. Talán a legjobb az, hogy sok új barátra tettem szert, olyan emberekkel hozott össze ez a hely, akiket máshol nem tudtam volna megismerni.

Közrejátszott az első hetekben zajló felkészülés is az intris gólyabálra, amikor az estéinket táncpróbával töltöttük. A gólyabálon a nagyobbak jobban megismerhettek minket, jól szórakoztunk a frappáns és vicces megmérettetetések alatt.

 

Ady-intri slam

(avagy a bentlakó egy napja XII.-es szemmel)

 

Jó reggelt kívánok,

ébredni kéne már,

ezt szajkózza a Republic,

míg a mi pedagógusaink szöveghűen ismétlik  ezt minden nap,

és fáradt lelkünk reggel 6.30-kor egyenesen szívinfarktust kap,

de azért felkelünk mindig,

hogy megváltsuk a világot,

hogy kiszedjük fáradt lelkünkből a szúró szilánkot.

Minden nap sietünk, hogy éhen ne haljunk,

a kantinban ülve,

bármit megtűrve eszünk, iszunk, alszunk.

De a csengő éles hangja az iskolába hív,

Peti áll a válaszra várva,

de a szív az, amire hallgat,

és inkább alszik tovább.

Ebéd után szabadidő, mindenki magára van ítélve,

az alvás cáfolására nincs senkinek jobb érve,

tehát pihenünk, míg tudunk,

aztán meditáció, termetes tömegű tananyag meg sok alliteráció.

Nálunk viszont nem minden fenékig tanulás,

van idő a szenvedélyre,

mint például a sportolás.

Buna Boglárka tanárnő táncot oktat,

így ritmusosan tangózhatunk át az életen,

stressz elleni oldat.

Fél 11-kor viszont villanyoltás,

bezárja a kapukat a szolgálatos portás.

Nem kell attól félnünk, hogy valaki ránk támad,

mert mi mind éjjel itt vagyunk egymásnak.

Viszont az intri sem örök,

négy év eltelik hamar,

s aki szabadult volna,

most az is maradni akar,

a tizenegyedikesek Csörömpöt szerveznek,

míg a végzősök sírva nézik,

ahogy szerepelnek.

Sokan vagyunk bár,

de annál több a kötelék,

elszakadni nem fog,

ez a szívben a töltelék,

örök barátságok, feledhetetlen emlékek,

akik egyszer intrisek voltak,

azok sosem vendégek,

hanem örök lakók,

akik bár sokat tűrtek,

de a végén mégiscsak győztek. (Jock Evelyn XII.A)