Böngészett a névsorban, és aztán halkan ezt mondta:

- Nemecsek.

- Nincs itt! - harsogta az osztály.

És egy hang, egy jól ismert Pál utcai hang hozzátette:

- Beteg.

- Mi baja?

- Meghűlt.

Rácz tanár úr végignézett az osztályon, és csak ennyit mondott:

- Mert nem vigyáztok magatokra.

De a Pál utcaiak összenéztek. Ők jól tudták, hogy hogyan és miért nem vigyázott magára Nemecsek. Szétszóródva ültek az osztályban, ki az első padban, ki a harmadikban, sőt Csónakos, mi tagadás, az utolsóban, de most összenéztek egymásra. Minden arcról le lehetett olvasni, hogy ez a Nemecsek valami szép dologban hűlt meg. Egyszerűen szólván: a hazáért hűlt meg szegény Nemecsek, megfürdött vagy háromszor, egyszer véletlenül, egyszer becsületből, egyszer meg kényszerűségből. És a világért nem árulta volna el senki ezt a nagy titkot, pedig most már mindenki tudta, még a gittegylet is. Sőt a gittegylet kebelében mozgalom is indult meg aziránt, hogy Nemecsek nevét kitöröljék a fekete könyvből, csak egyelőre még nem tudtak megegyezni arra nézve, hogy előbb javítsák-e ki a kis kezdőbetűket nagy kezdőbetűkre, s csak azután töröljék-e ki, avagy hogy kitöröljék minden teketória nélkül. Minthogy Kolnay, aki még mindig elnök volt, azt mondta, hogy teketória nélkül kell kitörölni, természetes, hogy Barabás pártot alakított, mely azt vitatta, hogy előbb vissza kell adni a nevének a becsületet.

És pont két órakor, mikor Boka, fején a Pál utcaiak színeit viselő piros-zöld sapkával megjelent a grund kapujában, katonás sorban állott a telek közepén az egész hadsereg. Ott volt mind egy szálig az egész társaság, csak egyetlenegy tagja hiányzott: Nemecsek, aki betegen feküdt otthon. Így történt, hogy a Pál utcaiak hadserege a csata napján, éppen a csata napján közlegény nélkül maradt. Aki ott volt, mind hadnagy, főhadnagy, kapitány volt. Maga a közlegény, maga a tulajdonképpeni hadsereg otthon feküdt a Rákos utca egyik kertes kis házában, annak is egy csöpp kis ágyában, betegen.

Boka rögtön munkához kezdett. Katonás hangon kiáltotta:

- Vigyázz!

Mind haptákba állottak. Boka harsányan szólt:

- Ezennel tudatom veletek, hogy leteszem az elnöki rangot, mert ez csak békés időben jó. Most hadiállapot van, tehát fölveszem a tábornoki címet.

Mind nagyon meg voltak hatva ebben a pillanatban. És valóban fölemelő, szinte történelmi pillanat volt az, mikor a háború napján, a legnagyobb veszedelem idején Boka fölvette a tábornoki címet.

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk. Móra Kiadó, Budapest, 1968, 113-115.