A színházbajárás immár nem divat többé Nagyváradon, de divat az orvosságajánlás a színházba nem járás ellen. Nincs annyi színházlátogató, ahány megoldója van a színházlátogatás problémájának. Nem gondolt-e vajon még senki arra, hogy a színházak országos dekadenciája voltaképpen egy nagy törvényszerűség. Reakciója a hosszú, beteges színészkultusznak. Félév óta senki sem olvashatott primadonnáról, kit a villamos csaknem elgázolt, ellopott ékszerekről. A színházi elméskedéseket még csak a budapesti lapok sem kultiválják már. Bizony, a színházat újra divatba kellene hozni.

 

Gyerekes, kis gonoszkodásokra hajlandó volt, de minden fájdalom meghökkentette, és minden jajszóra tele lett könnyel a szeme. Nőkért, akiket szeretett - Máriától Veronikáig -, hallatlan áldozatokra volt hajlandó. Barátként pedig? A szíve rögtön kinyílt. Magáról mindent elmondott. Magát egy csomó dologban társának rögtön alárendelte.   Bíró Lajos véleménye Adyról (50.o.)

 

Ma már meggyőződésként tudom - hogy az, kit annyian - bírálnak, szidnak vagy szeretnek - és annyi embert foglalkoztat - magasan fölöttük áll - mert egyéniség - mint ember is. Bertuka, 1913. jan. 8. (161.o.)

 

A föltámadás hazug reményét próbálom magamba plántálni, hogy talán mégiscsak rendeltetett még nekünk idő, mód és cselekvés az élet folytatására - írja Hatvanynak november 30-án. (1916) - Ha pedig nem, hát nem, most mégis próbálgatni kezdem az írást, hátha baválnék egyéb narkotikumaim pótlásának.  ... úgy lógok a levegőben, mint egy súlyosan sérült gépű és karú aviátikus.

Ugyanakkor Schöpflin Aladárnak: Te, ki ismersz, sejtheted ügyemet, kötöttségemet, elbúsulásomat. Azt is, hogy szeretnék valahogy partra vetett halként visszaevickélni a régi vizekre. Tudod, hogy az életet nehezen hordtam mindig, de szerettem s szeretem. (220.o.)

 

December 29-én Fehér Dezsőnéhez írott leveléből:

Nálam, úgy látszik az a baj: se ésszel, se esztelenséggel nem bírom rábírni magam, hogy beleszokjak a történőkbe.Ha a világban vagy bennem nem történik hirtelen átalakulás, én feladom a játszmát, nem kell, nem lehetséges. Pesttől félek, Csucsa pedig mégis társtalan. A kicsi Bertuka, aránylag vigasztalás, éretlen, bonczás, makacs, de szeret, furcsa és jó. Hanem hát ez tán nem elég egészen az örök életre.(221.o.)

 

Péter I. Zoltán: Ady Erdélyben, Bp, Noran, 2003