Kezdőoldal
2009. november 21.
Partiumi Ady Endre Szavalóverseny - immár hatodjára
Az elmúlt hétvégén ismét a versmondás ünnepére került sor iskolánkban, hiszen sok versszerető diák látogatott el hozzánk, hogy szavalatán keresztül megossza a hallgatósággal saját Ady-olvasatát. Öt Ady-verset kellett megtanulniuk a versenyzőknek, amelyből kettő volt kötelező, hármat pedig a saját tetszésüknek és személyiségüknek megfelelően választhattak ki a versmondók. Az ország minden részéből, illetve a Debrecenből, Derecskéről,
2009. november 13.
Kalandok a Százholdas Pagonyban
Gólyabál a kilencedikeseknek
November 13-án az iskola diáktanácsa a kilencedikesek számára rendezte meg a hagyományos „beavatási szertartását”, a gólyabált.
A gólyák a Százholdas Pagony lakóinak, Micimackónak és barátainak bőrébe kellett bújjanak, és változatos helyzetekben bizonyítaniuk ötletességüket: párbeszédet kellett rögtönözniük, ugrókötelezésben bizonyítaniuk ügyességüket, énektudásukról és kézügyességükről meggyőzniük a zsűrit, a lányoknak számot adniuk arról,
2009. október 31.
A szellemek éjszakája.
Halloween-party az V-VIII.osztályosoknak
Szórakozással és játékkal kezdődött a november az adys diákok számára. A VIII.-osok Halloween-partit szerveztek a kisebbeknek,. A rendezvény első felében vetélkedő zajlott. Néhány szóbeli versenyfeladat angolul folyt a hagyományok megőrzése végett, de ügyességi versenyszámokban is összemérhették magukat a vállakozó kedvűek. Eközben a nézőközönség sem unatkozott, mivel ők is válaszolhattak kérdésekre egy-egy kis finomságért. A zsűritagokn
2009. október 06.
Emlékezés egy 16o évvel ezelőtti októberre
Október 6-án az 1849-ben Aradon mártírhalált halt tizenhárom tábornokra emlékezett az iskola diáksága. A hagyományosan a korabeli írott dokumentumokra, levelekre, az eseményhez kapcsolódó irodalmi alkotásokra épülő megemlékezésben a X-XII. osztályosok vettek részt, a közönséget pedig zömében kilencedikesek alkották. Számukra, friss adys diákok számára fontos ugyanis hangsúlyozni a nagy történelmi eseményekből is táplálkozó identitástudatot, erősíteni a közösséghez tar
2009. október 03.
Célegyenesbe érkezett a Révai Miklós Szakkollégium tanári egyesület Módszertani hétvége az Adyban
Sikeresnek bizonyult a MORENA- Módszertani Révai Napok az Adyban- elnevezésű rendezvény. A tavaly megalakult Révai Miklós Szakkollégium égisze alatt zajló kétnapos esemény célja olyan korszerű, az oktató-nevelő munkában felhasználható módszereknek, eszközöknek a bemutatása volt, amelyek hatékonyabbá tehetik a pedagógusi munkát.
A nagyváradi és Bihar megyei pedagógusok számára jó alkalom volt, hogy kizökkenjenek a mindennapi fásultságból, hogy bemutassák eg
2009. június 15.
„Hol sírjaink domborulnak”
Nemzetközi történelmi vetélkedő a Varadinumon
2009. május 15-16-án az Ady Endre Líceum adott otthont az Alma Mater Alapítvány által szervezett hagyományos Kárpát-medencei történelmi vetélkedőnek, melyen IX-XI -es tanulók vettek részt, s bizonyították felkészültségüket az 1848/49-es forradalom és szabadságharc témakörében. 19 csapat mérte össze tudását elméleti kérdésekben, történelmi emlékhelyek és személyiségek felismerésében, valamint esszéírásban. A versenyen résztvevők a diákok által készített plakátkiállítást t
2009. május 30.
Iskolanap változatos programokkal
Május 30-án került sor az Ady Endre Líceum iskolanapjára. A szombatjukat az iskolában töltő diákok sportrendezvényeken, kártya-és sakkversenyen, quattro logikai versenyen vehettek részt, de lehetőségük volt tudásukat és kreativitásukat bizonyítani a történelemversenyen vagy az angol nyelvű drámajátékokban. Kipróbálhatták kézügyességüket, s megtekinthették a társaik által készített művészi fotókat Nagyvárad patinás épületeiről, és azokat az animációkat is, me
2009. május 23.
Fizikaverseny Károly József Irenaeus emlékére
2009. május 23-án tartották meg immár ötödik alkalommal a Károly József Irenaeus Fizika- és Találmányversenyt, melyen megyénk általános és középiskolái vettek részt. A nagyváradi Ady Endre Líceumból, az Emanuel Gojdu Országos Kollégiumból, a Don Orione Líceumból, a Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumból, az Emanuel Baptista Líceumból, a Mihai Viteazul Szakkolégiumból, illetve a Nagyszalontáról, Margittáról, Berettyószéplakról, Belényesből érkezett csapatoknak négy próbán kellett szám
2009. május 18.
Apáczai Csere János Nemzetközi Magyar Nyelv- és Irodalom Tantárgyverseny
Május 18-22. között iskolánk volt a házigazdája a magyar nyelv- és irodalom tantárgyverseny Kárpát-medencei döntőjének. A Bihar, Kolozs, Szatmár, Szilágy, Hargita és Kovászna megyéből érkezett csapatok mellett Magyarországról, Szerbiából és Ukrajnából is érkeztek diákok, hogy tanúbizonyságot tegyenek nyelvi és irodalmi tudásukról, kreativitásukról, és nem utolsó sorban, hogy megismerjék egymást, s megismerkedjenek Nagyvárad kultúrájával.
2009. május 16.
Majális a Vársáncban
Május 16-án Nagyvárad magyarsága tartalmas hétvégét tölthetett el a Vársáncban. Iskolánk diákjai, tanárai és a szülők is aktívan részt vettek a rendezvényen, amelyen iskolabemutatót tartottak, gulyást főztek, palacsintát sütöttek, színpadi produkciókban vettek részt.
Jó alkalom volt ez a közös együttlétre és az aktív kikapcsolódásra is.