A Károly József Irenaeus Kutató Diákkör tagjai tudományos bemutató napot tartottak a Magyar Tudományos Akadémia megalakulásának évfordulója alkalmából. A diákok változatos tematikájú előadásokat mutattak be, amelyekben kutatásaik eredményeit osztották meg társaikkal. Elhangzottak előadások a fizika, a kémia, a biológia, a történelem tárgyköreiben. Nagy Zsolt a Tesla-tekercsről tartott előadást, Guba Anett a méhnyakrák megelőzésére hívta fel a figyelmet, Kóródi Róbert és Zeffer Tamás a nyomelemekről értekezett, Sele Andrea az energiaitalok szárnybontó, de káros hatásáról beszélt, Kovács Levente előadásának témája a fekete lyukak volt, Polas Edina a klónozást tárgyalta, Papp Ingrid, Borzási Kinga és Várdai Kinga Nagyvárad szerepéről beszélt az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban, Futó Orsolya csontritkulásról szóló, figyelemfelkeltő előadásának címe pedig A néma járvány volt.
A tudományos dolgozatokban felvetett témák bizonyították, hogy a diákok naprakészek a korunk emberét leginkább foglalkoztató kérdéseket illetően, s hogy a tanórákon szerzett ismereteiket képesek továbbgondolni, bővíteni, elmélyíteni.
![](/upload/img/ck/thumb/0/0603-a-magyar-tudomany-napjaa-diakok-tudomanyos-munkaikat-mutattak-be-az-iskola-olvasotermeben.jpg)
" src="letolt.php?p2=0&id=2168" />
![](/upload/img/ck/thumb/0/0604-a-magyar-tudomany-napjaa-diakok-tudomanyos-munkaikat-mutattak-be-az-iskola-olvasotermeben.jpg)
" src="letolt.php?p2=0&id=2169" />
![](/upload/img/ck/thumb/0/0605-a-magyar-tudomany-napjaa-diakok-tudomanyos-munkaikat-mutattak-be-az-iskola-olvasotermeben.jpg)
" src="letolt.php?p2=0&id=2170" />
![](/upload/img/ck/thumb/0/0606-a-magyar-tudomany-napjaa-diakok-tudomanyos-munkaikat-mutattak-be-az-iskola-olvasotermeben.jpg)
" src="letolt.php?p2=0&id=2171" />
![](/upload/img/ck/thumb/0/0607-a-magyar-tudomany-napjaa-diakok-tudomanyos-munkaikat-mutattak-be-az-iskola-olvasotermeben.jpg)
" src="letolt.php?p2=0&id=2172" />
![](/upload/img/ck/thumb/0/0608-a-magyar-tudomany-napjaa-diakok-tudomanyos-munkaikat-mutattak-be-az-iskola-olvasotermeben.jpg)
" src="letolt.php?p2=0&id=2173" />
![](/upload/img/ck/thumb/0/0609-a-magyar-tudomany-napjaa-diakok-tudomanyos-munkaikat-mutattak-be-az-iskola-olvasotermeben.jpg)
" src="letolt.php?p2=0&id=2174" />
![](/upload/img/ck/thumb/0/0610-a-magyar-tudomany-napjaa-diakok-tudomanyos-munkaikat-mutattak-be-az-iskola-olvasotermeben.jpg)
" src="letolt.php?p2=0&id=2175" />
![](/upload/img/ck/thumb/0/0611-a-magyar-tudomany-napjaa-diakok-tudomanyos-munkaikat-mutattak-be-az-iskola-olvasotermeben.jpg)
" src="letolt.php?p2=0&id=2176" />
![](/upload/img/ck/thumb/0/0612-a-magyar-tudomany-napjaa-diakok-tudomanyos-munkaikat-mutattak-be-az-iskola-olvasotermeben.jpg)
" src="letolt.php?p2=0&id=2177" />
![](/upload/img/ck/thumb/0/0613-a-magyar-tudomany-napjaa-diakok-tudomanyos-munkaikat-mutattak-be-az-iskola-olvasotermeben.jpg)
" src="letolt.php?p2=0&id=2178" />
![](/upload/img/ck/thumb/0/0614-a-magyar-tudomany-napjaa-diakok-tudomanyos-munkaikat-mutattak-be-az-iskola-olvasotermeben.jpg)
" src="letolt.php?p2=0&id=2179" />
![](/upload/img/ck/thumb/0/0615-a-magyar-tudomany-napjaa-diakok-tudomanyos-munkaikat-mutattak-be-az-iskola-olvasotermeben.jpg)
" src="letolt.php?p2=0&id=2180" />
![](/upload/img/ck/thumb/0/0616-a-magyar-tudomany-napjaa-diakok-tudomanyos-munkaikat-mutattak-be-az-iskola-olvasotermeben.jpg)
" src="letolt.php?p2=0&id=2181" />
![](/upload/img/ck/thumb/0/0617-a-magyar-tudomany-napjaa-diakok-tudomanyos-munkaikat-mutattak-be-az-iskola-olvasotermeben.jpg)
" src="letolt.php?p2=0&id=2182" />