Emlékek.....

Amikor a távoli 1984-ben a „ Liceul industrial nr.5”-be kerültem, ahogy akkoriban nevezték, nem volt könnyű a kezdet, mert kevés diák akart franciát tanulni második nyelvként. Hogy segítsenek nekem, egy reggel, az angol és a német szakos kollégák úgy döntöttek, hogy aznap az összes későn  érkezőt (reggel 7-kor volt az első óra) hozzám küldik, és így meglesz a csoportalakításhoz szükséges létszám. Néhány tanulóval az osztályteremben vártuk őket. Egymás után léptek be, lehajtott fejjel, könnyes szemmel, szomorúan. Látván, milyen kínos helyzetben vagyok, az első sorban ülő, kerek szemüveges kisfiú, rám nézett és komolyan azt mondta: „ Tanárnő, én nagyon fogom szeretni a franciát”. Ez volt számomra az „Ady Endre” diákjaival egy szép és hosszú történet kezdete. Mert én szerettem itt tanítani. Szerettem a múltat idéző épületet, a kollégákat, akik kiváló szakemberek voltak, de mindenekelőtt az intelligens, nyiltan vélemenyt nyilvánító, mindig kész poénnal rendelkező diákokat. Sok fontos pillanatot éltünk át együtt, a kommunista korszak igazságtalanságaitól az új líceum zaklatott megszületéséig. És én mindig mellettük álltam. Tanítványaim egy része tovább tanulta a francia és az olasz nyelvet az egyetemen, de sokan tudták kamatoztatni nyelvtudásukat pályafutásuk során. És ha sokan el is felejtették a nyelvtani szabályokat, remélem, hogy más kultúrák megismerésének és megértésének vágya megmaradt bennük, remélem, hogy nyitott szemmel járják a világot és hogy empátiával és toleranciával  közelednek  másokhoz úgy, ahogy tőlem tanulták.

                                                            Finta Dorina

                                                francia-olasz szakos tanárnő