A Honismereti Szövetség Szegeden tartotta meg október 27-30 között a XVII. Ifjúsági Honismereti Akadémiát melynek témája: Életutak, példamutató egyéni sorsok környezetemben.
Az Ady Endre Líceum XI-es tanulói Oláh Réka és Boros Edina Cseke Evelyn , Fleisz Judit tanárnő vezetésével, korreferátumokkal vettek részt, melyekben Károly József Irenaeus, Szacsvay Imre illetve Árpád község közösségépítő személyiségeiről értekeztek a fiatalok a vetített képes előadásokban kiemelve e személyiségek szerepét városunk illetve a falu történelmében, példaadásukat a mai fiatalok számára.
Az Akadémián a magyarországi 11 megyéből érkezett tanulók mellett Felvidékről, Vajdaságból és Erdélyből:Temesvárról, Kolozsvárról és Nagyváradról jöttek fiatal tehetségek akik érdeklődnek a helytörténet iránt. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Magyar Anna Csongrád Megye Közgyűlésének elnöke, országgyűlési képviselő és Debreceni Droppán Béla a Honismereti Szövetség elnöke.
A két napig tartó konferencián közel 50 korreferátum hangzott el. A résztvevők szabadidő programja is tartalmas volt: a városnézés alkalmával megismerkedtek a Dóm szépségével, megtekintették a Dóm téri Panteont, ahol a magyar irodalom, zene, tudomány és politikai élet nagyjaival ismerkedtek és végül megkoszorúzták Bálint Sándor a "legszögedibb szögedi" mellszobrát, aki a helytörténetírás és a néprajzkutatás jeles személyisége volt.
Ellátogattak a Móra Ferenc múzeumba, ahol nagyon érdekes néprajzi kiállítást, a Móra emlékszobát illetve a Munkácsy Mihály kiállítást nézték meg.
Az Akadémia résztvevői tanulmányúton vettek részt Makón, ahol rövid séta után megtekintették az Espersit-házban a Jözsef Attila múzeumot, a városi múzeum történeti kiállítását Galamb József eredeti Ford T modelljét, majd ellátogattak a József Attila Gimnáziumba valamint a Makovecz Imre által tervezett Hagymatikumba, Gyógyfürdőbe és a Hagymaházba.
Az ott tartózkodás alatt Szeged jeles személyiségeivel is találkozta mint Dr. Mészáros Rezsővel az Egyetem volt rektorával, Dr Blazovich László helytörténésszel, Dr Marjanucz László történésszel.
![](/upload/img/ck/thumb/2/2011-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2012-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2013-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2014-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2015-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2016-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2017-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2018-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2019-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2020-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2021-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2022-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2023-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2024-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2025-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2026-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2027-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2028-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2029-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2030-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2031-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2032-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2033-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2034-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2035-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2036-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2037-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2038-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2039-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2040-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2041-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2042-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2043-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2044-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2045-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2046-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2047-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2048-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2049-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2050-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2051-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2052-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2053-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2054-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2055-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)
![](/upload/img/ck/thumb/2/2056-ifjusagi-honismereti-akademia-szeged.jpg)