Olaszországi utazás

2023. április 21.

17 diák várta már nagyon az április 14-ét, a Velencébe tartó kirándulás időpontját. Hajnali 4-kor indultunk, álmosan, de egyben izgatottan is. Átutaztunk Magyarországon, majd délelőtt Szlovénia fővárosába, Ljubljánába érkeztünk, ahol majd 2 órát töltöttünk el: megnéztük a főtéren a Sárkány hidat, a székesegyházat, a városházát belülről is, a Hármas hidat, a Minorita templomot belülről. A közös séta után szabadidőnk volt, amikor különböző kinti asztaloknál finomabbnál finomabb ételeket fogyaszthattunk el. Néhány óra buszozás után délután megérkeztünk Lido di Jesolo-ba, a kedvelt üdülővároskába, ahol a szállásunk is volt, kb.100 méterre a tengertől. Este kisétáltunk a tengerhez, majd vacsora után néhányan még tettünk egy hangulatos sétát.

A 2. nap svédasztalos reggelivel kezdődött, ami után busszal Punta Sabbioniba mentünk, ahol várt ránk a vaporetto. Félóra hajózás után Murano szigetére érkeztünk, a híres velencei üveggyártás központjába. Látogatást tettünk egy üzemben, ahol végignéztük az üvegfigurák készítését. Ezt követően ott és a környéken vásárlási lehetőségünk is volt. A következő és legfontosabb úticél VELENCE volt, a meseváros, ahol az épületek egy része cölöpökön, a tengerben áll. Rengeteg nyüzsgő ember fogadott minket, ahogy kiszálltunk a hajóból. A városközpontban megismerkedtünk a legfontosabb nevezetességekkel: Szent Márk tér, Szent Márk- székesegyház, Doge- palota, Sóhajok hídja, Campanile, Rialto híd, Canal Grande. Bár nagyon sajnáltuk, de 2-szer is óriási sor fogadott a Szent Márk székesegyháznál, ahova nagyon szerettünk volna bejutni, de így ez nem sikerült, s más nevezetességeket csodáltunk meg, még így, a szabadidőnkben. A város élt, lüktetett, elvarázsolva minket. Késő délután tértünk vissza Lido di Jesolo-ba, ahol a vacsora és a szállás várt minket. A szálloda modern, tiszta volt, kedves személyzettel, akik finom ételeket szolgáltak fel.

A 3.nap reggel elindultunk Trieszt felé, amely az Adria egyik legnagyobb kikötője. Legfőbb látványossága a Miramare, a 19. századi romantikus Habsburg kastély. A kőszirtre épült, fehér márvány kastélyt 22 hektáros gyönyörű park övezi. Ámuldozva néztük a csodálatos szobáit, termeit és lélegzetelállító kertjét. Ezután élményekben gazdagon és jól elfáradva utaztunk hazafelé, az időt közös énekléssel, beszélgetéssel, kvíz kérdéseket feltéve, jó hangulatban töltöttük. Köszönöm, hogy példásan, jól viselkedtetek, kedves adys diákok, s elmondhatom, jó volt együtt lenni veletek!:)

 

Takács Péter

 




Zöld hét


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad