Detektívek maturandusza az Ady Endre Líceumban

2023. november 27.

Valaminek az eltűnése rengeteg kérdést vet fel az emberben: Hová tűnt? Mi lett vele? Nem volt ez másképp az Ady Endre Elméleti Líceum 12.D osztályának diákjaival sem, akik, ha csak a maturandusz erejéig is, de nyomozókká váltak, hogy kiderítsék: vajon hogyan veszhetett nyoma szeretett mikrohullámú sütőjüknek? Legfőbb gyanúsítottak pedig kik mások lehetnének, mint az osztályban tanító tanárok. A detektívek óráról órára járva kutattak, kihallgattak, már-már idegenek segítségét kérték, hogy megtalálják az elkövetőt. A matekórától a földrajzóráig mindenhol megfordultak, azonban a legtöbb próbálkozás sajnos zsákutcába torkollott, de semmi nem volt hiába. A hosszú, egész napon át tartó nyomozás sikeresnek bizonyult, ugyanis meglett a tettes; valaki, akire senki nem gondolt. Az előadás meglepő fordulattal, illetve a megszokottól eltérően a ,,Már nem szédülök’’ és az ,,Örökké tart’’ című dalok eléneklésével zárult. Rímbe foglalva vagy elrappelve akár, a legkedvesebb tanárok humoros szituációkban jelentek meg. Hogy is jellemezhetnénk ezt az osztálynyi „detektívet”? Talán a „kedves csirkefogók” lenne a legtalálóbb név.

Szellő Nikoletta, 12.D




Iskola másként


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad