Közös ünneplés és tapasztalatcsere a pedagógia szakon

2024. október 24.

Október 22-én közös ünneplésre és szakmai tapasztalatcserére érkeztek iskolánkba a szentesi Boros Sámuel Technikum pedagógia és egészségügyi szakos diákjai, az intézmény igazgatóhelyettesének, Ladányiné Lőrinc Ildikónak a kezdeményezésére. Iskolánk részéről Buna Boglárka igazgatóhelyettes köszöntötte a  vendégeket, akiket a 10.b osztály tanulói és osztályfőnökük, Nagy Enikő tanárnő fogadott, ünnepi műsorral. Az ünneplést követően szakmai kérdésekről folyt kötetlen beszélgetés, melyben a  gyakorlatot vezető, illetve szaktantárgyakat tanító pedagógusok, Eszteró Ida és Fechete Erika tanárnő, osztották meg a tapasztalataikat a vendégekkel. A jó hangulatban zajló ismerkedés azzal zárult, hogy a vendégek megkoszorúzták Ady Endre mellszobrát. Mindkét fél egyetértett abban, hogy folytatni fogják a beszélgetést, kapcsolatot, legközelebb Szentesen.




Zöld hét


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad