Pénteken az Erdélyi Magyar Anyák Egyesülete és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából 6 középiskolás osztály vehetett rész Kalóz János, szenvedélybetegekkel foglalkozó pszichológus foglalkozásán. Az addiktológus szakember nem hegyibeszédet tartott a diákoknak és kísérőiknek, hanem közös gondolkodásra invitálta őket, és különböző történeteken keresztül felismertette velünk azt a kemény igazságot, hogy a boldogsághoz vezető út nagyon sok egyéni döntést, világos gondolkodást, önismeretet kíván. Nem recepteket kaptunk, hanem szakmai hitelességet, azon belül egy őszinte, kőkemény élettörténetet. Nem riogatást, hanem világos beszédet: ha belevágsz, a te döntésed, de senki (te sem) tudja, hogy az út, amelyen elindultál, milyen véget ér (5-ből 4 alkalommal tragikusat).
Elgondolkodtató volt, megérintett az a démoni erő, amivel a drogok el tudnak sodorni, le tudnak húzni. Éreztük azt az erőt is, amivel ő fel tudott állni, harcba tudott szállni ellenük és megdöbbentünk, hogy ez milyen keveseknek sikerül.
Köszönjük Kalóz Jánosnak, hogy vendégünk volt!
(a cikk forrása az Erdélyi Magyar Anyák Egyesületének közösségi oldala)
A könyvtáros ajánlata
"A könyvtár gyógyszeres ládika a léleknek."
A thébai könyvtár felirata
Síelős, barlangos, fánkos, összerázós hétvége
Minden ember boldog akar lenni.... - vendégünk volt Kalóz János addiktológus szakember
Kompetenciavizsgák 2025 - részleges eredmények
FLL (First Lego League) debreceni regionális robotversenyén vettünk részt
Szülői bált szervezett az Ady Endre Líceum