A népes társaság két csoportban tekintette meg a tárlatot, s míg az egyik csoport a reneszánsz művész alkotásait csodálta, addig a másik Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájában gyönyörködött a Déry Múzeumban, vagy – a Nagytemplom tornyából Debrecen látványában.
S hogy milyen élményekkel, tudással gazdagodott ezen a napon a lelkes csapat? Azt mindenképpen megtapasztalhattuk, hogy az ötszáz évvel korábban élt festő-szobrász-matematikus-anatómus a reneszánsz ember sokoldalúságát testesítette meg, polihisztor volt, akihez hasonló nem sok született azóta sem. Azoknak a folyamatoknak a megfejtésén fáradozott, amelyek mozgásba hozzák a körülöttünk levő világot, azért, hogy megteremtse a természet hiteles mását a művészetben. Tanulmányai, vázlatai, rajzai azt bizonyítják, hogy sokrétű tevékenységének minden elemét áthatotta a matematikai szemlélet és tudás. Vizsgálta a természetben kaotikusnak tűnő, mégis rendszerbe írható jelenségeket, az emberi test arányait, az orvostörténetben elsőként ábrázolta jól a méh felépítését és benne a magzat elhelyezkedését, és tőle származnak az összehasonlító anatómia első dokumentumai, amelyekben összeveti a madár szárnyát az ember kezével, vagy a hátsó lábán felemelkedő ló testfelépítését az álló emberével.
Leonardo mindenben a szépséget, a harmóniát, a rendszert, az újszerűséget kereste. Gondolkodása, látásmódja meghaladta korát. Nietzsche írta róla: „Van benne valami Európa feletti, valami titokzatos, ami mindenkit jellemez, aki a jó és rossz dolgok túlságosan nagy körét látta.”