Hírek
Gólyabál az olimpia jegyében
2008. október 24.
A gólyabál minden évben az első olyan nagyszabású esemény, amelyen a kilencedikesek először mutathatják meg magukat a “nagyoknak”, amelyen ismerkedhetnek egymással , meg a már “veterán” adysokkal is.
Nem volt ez másképp az idén sem, ezúttal is ügyességükről, találékonyságukról, stresszhelyzetben való helytállásukról kellett bizonyságot tenniük: újrahasznosítható anyagból kellett sportruházatot készíteniük, videó segítségével kellett bemutatniuk osztályuk kedvenc sportját, a közönség tagja
Siegeniek Váradon
2008. október 24.
2008. október 24-én ötfős németországi csoportot fogadott az iskolánk. Ez a találkozás folytatása az idén májusban lezajlott siegeni látogatásnak, ahol Nagy Andrea és Puskás Ágnes tanárnők ismerkedhettek meg a németországi iskolarendszerrel. A német vendégek- a tanárnők meghívására- viszonozták most a látogatást.
A csoport tagjai ezúttal csak tanárok voltak, akik egy siegeni szakközépiskolában tanítanak (Berufskolleg Wirtschaft und Verwaltung -Siegen): Cordula Funke, Gertrude Gleim, Patr
„Magyar! hajnal hasad!...” Emlékezés egy forradalomra
2008. október 23.
A Csokonai Vitéz Mihálytól származó idézet volt a mottója annak a megemlékezésnek, amelyet az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából tartottak az iskola X-XI.-es diákjai október 23-án.
A műsorban a forradalom eseményeit megidéző irodalmi alkotások, zenei betétek és egy nagyon hatásos koreográfiájú táncjelenet is helyet kapott, s mindezeket a háttérben, kivetítőn megjelent képek kísérték, amelyek a korabeli eseményeket, jeles személyiségeket elevenítettek fel.
Az Egy mondat a zs
Faültetési akció
2008. október 21.
2008. október 21-én mi is bekapcsolódtunk a városunkban zajló faültetési akcióba. 11 óra előtt pár perccel öt 12. osztály , a B, C, D, E, F és néhány tanár indult el a Bunyitai (I.C. Bratianu) liget irányába.
A kellemes őszi idő (és talán az is, hogy nem kellett a padban ülni) csak tovább fokozta a diákok tettvágyát, így a helyszínre érve azonnal nekiláttunk a facsemeték elültetésének. Ez azért nem volt annyira egyszerű dolog, mert a strand felé vezető út melletti parkban nagyon köves a fö
Kunhegyesi látogatók Váradon
2008. október 10.
2008. október 10-11-én a kunhegyesi Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium tanárai látogattak el iskolánkba. A nyolcfős csoportot Nagy Andrea és Puskás Ágnes tanárnők fogadták, és kalauzolták végig az iskola épületében.
A csaknem két órás séta alatt a magyarországi tanárkollégák megismerkedtek iskolánkkal, néhány perces óralátogatásokon vettek részt, megtekintették Buna Boglárka tánccsoportjának bemutatóját és a rajzteremben készült alkotásokat is. Ezután a könyvtárban diákokk
Az aradi tizenhárom emlékezete
2008. október 06.
A magyar nemzet gyásznapjának alkalmából az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot és az azt követő megtorlást idézték meg a diákok az iskola dísztermében.
A versekkel, levélrészletekkel, életrajzi dokumentumokkal a diákok a gyászos történelmi esemény fontosabb mozzanatait elevenítették fel, a vértanúk életét mutatták be röviden, és azokat a leveleket, amelyeket a kivégzésüket megelőző éjszakán családtagjaikhoz írtak.
A műsor a mártírok utolsó mondatainak felidézésével és emlé
„Ha élet zengi be az iskolát” Testvériskolai kapcsolatok az Adyban
2008. október 01.
Október első napjaiban, heteiben valóban felpezsdült az élet az új tanévet kezdő alma materben. Megélénkültek az egy vagy több éve tartó testvériskolai kapcsolatok. Először a budakeszi, majd a kunhegyesi iskola diákjait látták vendégül a mieink, s szerveztek számukra tartalmas programokat – többek között Nagybányára, Máramarosszigetre kirándultak közösen - , majd holland és belga diákok egy-egy csoportja ismerkedett az iskolával, a várossal, kultúránkkal, szokásainkkal.
A hollandiai
Öregdiák találkozó
2008. május 31.
9 órától ökumenikus istentisztelet
10 órától osztálytalálkozók (jelentkezés május 24-ig Erdei Gyöngyinél a +40-259-431706 vagy +40-745-828477 telefonszámokon)
Diákok számára:
tudományos dolgozatok bemutatása, kiállítások, sportversenyek.