Hírek


Felhívás kalákára

2022. szeptember 08.

Kedves szülők, kollégák, diákok!

A hétfői kezdéshez a felújított bentlakásunknál lenne szükség segítségre. Kérjük szépen a kedves szülőket, kollégákat, alkalmazottakat, diákokat, ismerősöket, hogy aki teheti, jöjjön el holnap, pénteken, szeptember 9 - én, délután 13 óra után az internátust rendbe tenni, kitakarítani. Szükség van apukákra, jól jönnének a csavarozó gépek a bútorok szereléséhez, és szükség van anyukákra, illetve minden segítő kézre az ágyakat, szekrényeket letörölni.

A délután folyamán bármikor lehet érkezni.

Szeretettel várunk mindenkit!



Ünnepi tanévnyitó 2022–2023

2022. szeptember 06.

Új tanév kezdődött a 250 éves Ady-líceumban. Bár az évnyitó ünnepség a hagyományos módon zajlott, a tanév mégis kicsit más lesz, mint az eddigiek, hiszen örvendetes változások indultak el a nyár folyamán: megkezdődött az épület teljes felújítása, illetve  elkezdte működését az első tanító-óvodapedagógus szak az iskolában. Változás történt az intézmény vezetőségében is, hiszen ebben a tanévben a korábban nyugdíjba vonuló Ciubotariu Éva, majd a leköszönő Antonie Csilla igazgatóhelyettesek helyét Buna Boglárka zenetanárnő veszi át. 

 



Tanévkezdés az Ady-líceumban

2022. szeptember 01.

Kedves diákok!

Az Ady Endre Elméleti Líceum ünnepi tanévnyitójára 2022. szeptember 5-én, hétfőn 10 órától kerül sor az iskola udvarán, melyre szeretettel várjuk diákjainkat és szüleiket. Kérünk minden diákot, hogy az ünnepi alkalomra fekete - fehérben, iskolai nyakkendővel jelenjen meg.

Az idei évben a tanítással párhuzamosan zajlik az iskola épületének a felújítása. Ezért kérjük szépen figyelemmel követni a hivatalos értesítéseket az iskola honlapján és az osztálycsoportokban, az osztályfőnökök által megosztva.

Az első iskolai hét menetrendje:

Hétfőn ünnepi tanévnyitón vesz részt mindenki az iskola udvarán 10 órától. A X, XI, XII. osztályok reggel 8-ra jönnek osztályfőnöki órára, az V, VI, VII, VIII és IX. osztályosok számára az ünnepélyes tanévnyitó után lesznek az osztályfőnöki órák megtartva.

Keddtől péntekig az V- VIII osztályos diákok rendesen jönnek iskolába, a liceumi diákok online tanításban vesznek részt, amíg a bentlakás teljesen el nem készül.

Beköltözésre a bentlakásba vasárnap, szeptember 11- én kerül sor.

Szép évkezdést kívánunk mindenkinek!

 

 



Átiratkozás a 2022-2023-as tanévre

2022. augusztus 02.

A  Bihar Megyei Tanfelügyelőség határozatának értelmében, a 2022–2023-es tanévre, augusztus végén is van lehetőség átiratkozásra.  Az átiratkozási kérvények leadásának időszaka: augusztus 23-26. 

A különbözeti vizsgák augusztus 29-31 között zajlanak. Az eredmények kifüggesztésének határideje szeptember 2. 

Aki június-július folyamán tett le kérést az augusztusi átiratkozásra, nem kell újra igényelje. 

További információk az iskola titkárságától kérhetőek, a 0259431787 - es telefonszámon. 


Zöld hét


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad