A Magyar Kultúra Napja alkalmából, január 19-én városnéző sétán vettek részt iskolánk, az Ady Endre Elméleti Líceum IX. osztályos tanulói. Vezetőnk, Makai-Bölöni Judit lelkesen kalauzolt bennünket a Nagyvárad szívében található épületek között. Felhívta a figyelmünket arra, hogy városunk számos műemlék épülettel büszkélkedhet.
Városnéző sétánkat a Holnaposok szoborcsoport és az Orsolya- zárda megtekintésével kezdtük, majd számos érdekességet tudhattunk meg az Adorján-házról és a Poynár-házról. Érdeklődéssel hallgattuk a Szigligeti Színház történetét, amely mindössze 15 hónap alatt épült fel, idősebb Rimanóczy Kálmán építész kivitelezésében. A Bémer téren körbetekintve megcsodálhattuk a város néhány impozáns épületét. Megemlékeztünk iskolánk névadójáról, aki rendszeres vendége volt a Royal-kávéháznak. Megtekintettük az Asztória Szállót és az EMKE kávéházat, ahol Ady megismerte múzsáját, Lédát. Megtudhattuk, hogy a Rimanóczy Szálló és Gőzfürdő nagy látványosságnak örvendett, mivel ez volt Nagyvárad első modern, szállodával ellátott kád-és gőzfürdője. Utunk a Darvas-házhoz vezetett, melyben szecessziós múzeum működik. Sétánkat a Szacsvay-szobornál zártuk.
A program során nemcsak a várossal kapcsolatos műveltségem gyarapodott, de örömmel állapítottam meg azt is, hogy váradi elődeink gazdag kulturális örökséget hagytak ránk.
Illés Jázmin
9.A
A könyvtáros ajánlata
"A könyvtár gyógyszeres ládika a léleknek."
A thébai könyvtár felirata