Az Irinyi János kémiaverseny országos szakaszán részt vevő diákjaink közül ketten jutottak ki a nemzetközi döntőre: Vezsenyi Ákos (10.o.) és Jakabffy Balázs (11.o.).
Az V-VIII. osztályos diákok számára kiírt Hevesi György kémiaverseny országos szakaszán, Kolozsváron Árva Norbert (8.o.) I. helyezést ért el, Deli Attila (7.o.) pedig III. lett.
Sokan valljuk azt, hogy az iskola az életre kell neveljen, és az igazán értékes tudás az, amihez tapasztalatok párosulnak. A nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum az a hely, ahol az iskolán kívüli tevékenységek a diákok önmegvalósítását szolgálják.
http://www.biharinaplo.ro/helyi/2017/03/21/izegem-nagyvarad-cserediak-kapcsolat.biharinaplo
Természeti értékeink megismerése a témája annak a pályázatnak, mely a Határtalanul elnevezésű program keretében lehetővé teszi szűkebb pátriánk természeti szépségeinek megismerését, valamint betekintést nyújt távolabbi vidékek növény- és állatvilágába is.
A pályázat keretében az Ady Endre Líceum X.E-s diákjai március 17-20. között Budakeszire utaztak, hogy a helybeli gimnazistákkal közösen vegyenek részt a projekt első találkozóján.
Nagyszerű eredmények születtek a XXVII. Erdélyi Magyar Matematikaverseny országos szakaszán: Divin Péter (12.o.), Salánki Miklós és Vezsenyi Ákos (10.o.) diákjaink ismét remek teljesítményt nyújtottak. Ezzel kivívták a nagyszerű lehetőségét annak, hogy részt vegyenek az NMMV-n, azaz a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen, mely az idén Somorján, Szlovákiában kerül megrendezésre. Báthori Éva tanárnő készítette fel őket. Sok sikert kívánunk a megmérettetésen!
Újabb jó hírekkel szolgálhatunk: a fizikaolimpia megyei szakaszán elért eredményével Salánki Miklós (10.o.) és Árva Norbert (8.o.) továbbjutott a verseny országos szakaszára!
Öt diákunk az Öveges–Vermes fizikaverseny országos szakaszára jutott tovább: Árva Norbert és Divin Judit (8.o.), Kovács Sándor (9.o.), Salánki Miklós (10.o) és Kozma Tamás (11.o.). Felkészítő tanáraik Bogdán Károly tanár úr és Năndrean Enikő tanárnő.
Mindenkinek gratulálunk, jó felkészülést kívánunk az országos szakaszra!
A könyvtáros ajánlata
"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron