Hírek
Bambergi élménybeszámoló
2007. október 30.
2007. június 24–július 28 között immár 17. alkalommal került megszervezésre a Bamberg-Fonyód-Nagyvárad cserediák kapcsolat. Idén is, az előző évekhez hasonlóan, húsz nagyváradi vehetett részt a cserén: tíz adys, öt eminescus, valamint öt gojdus diák.
A cserében résztvevő városok iskolái gazdag programokkal készültek a diáksereg számára. Igy Bambergben megtekinthettük a Franz Ludwig Gimnáziumot, a Rózsa Kertet, a Dómot, a Régi és Új Polgármesteri Hivatalt, a Michaelsberget és a kisváro
Gőzerővel indult be az új tanév a 235 éves alma materben
2007. október 15.
A szept 17-i ünnepélyes tanévnyitót követően teljes erőbedobással indult meg a tanári - tanulói munka az iskolában. Ez annak is betudható, hogy az iskola CONEXIUNI – KAPCSOLÓDÁSOK nevű projektje elnyerte a Grant 2007 Iskolafejlesztési Program 450.000.000 régi lej értékű pályázatát. http://www.ady-conexiuni.ro
A projekt mottója: „Az iskola, a család, a helyi közösség együtt alakítja ki az európai polgárok új generációját”. Ennek szellemében legfontos
Az igazi LEONARDO DA VINCI
2007. október 09.
A népes társaság két csoportban tekintette meg a tárlatot, s míg az egyik csoport a reneszánsz művész alkotásait csodálta, addig a másik Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájában gyönyörködött a Déry Múzeumban, vagy – a Nagytemplom tornyából Debrecen látványában.
S hogy milyen élményekkel, tudással gazdagodott ezen a napon a lelkes csapat? Azt mindenképpen megtapasztalhattuk, hogy az ötszáz évvel korábban élt festő-szobrász-matematikus-anatómus a reneszánsz ember sokoldalúságát testesítette me
Kunhegyesen jártunk
2007. szeptember 29.
2007. szeptember 29–30 között iskolánk öt főből álló tanári csapata Kunhegyesre ( Magyarország ) látogatott. Mihály napi sokadalomba voltunk hivatalosak. Vendéglátóink a Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium lelkes pedagógusai, illetve az intézmény igazgatónője voltak.
Odalátogatásunk célja a két iskola között partneri együttműködés kiépítése, valamint a 2008. május 4–10 között megszervezésre kerülő siegeni (Németország) tanárcsere részleteinek megbeszélése volt.
Megt
Az iskola természettudomány szakos diákjai megemlékeztek a föld napjáról
2007. április 22.
Iskolánkban immár hagyománnyá vált a föld napja alkalmából figyelemfelkeltő tevékenységeket szervezni. Idén, április 22-én, az iskola természettudomány szakos osztályai, Faragó Melinda Tünde tanárnő irányításával, nyolcadik alkalommal szervezték meg akciójukat. A szemétgyűjtésből, plakátkiállításból, irodalmi műsorból álló rendezvény minden évben sikert arat, hiszen napjainkban a környezet és a Föld problémái létkérdéssé váltak.