Hírek
Alszoool, tubám?
2007. április 21.
Derecskén járt a Bihar-Bihor Nemzetközi Diákszínjátszó Fesztiválon a Létra csapat „új generációja” április 21-22-én.
Az egyetlen kivétellel csupa kilencedikesekből álló népes csapat a farsangra betanult zenés-táncos darabot adta elő az igen rangos tagokat számláló zsűri színe előtt. A fesztivál színvonalát semmiképpen nem múlta alá az a lelkesedés és egymásra figyelés, amit a szépreményű létrások produkáltak. Olyan volt majdnem, mint egy osztálykirándulás, mondta a csapat egyik fiútagja. V
Az idei szülői bálon a IX.-X.-esek zenés-táncos produkcióval lepték meg a közönséget
2007. február 17.
2oo7. február 17-én került sor a szülők és tanárok közös báljára, amelyet, az előző évek hagyományához híven, a diákok előadása nyitott meg. Az iskola tánccsoportjának elegáns palotása után a IX.-X.-esek Reggel hétkor című darabja következett.
A diákélet jellemző momentumait parodizáló darabot közismert musicalekből (Légy jó mindhalálig, A dzsungel könyve) vett dalbetétek, táncok színesítették. A darabban résztvevő 25 diák hatalmas lelkesedéssel és átéléssel játszott, táncolt és énekelt
2007-ben az Ady Endre Líceum is csatlakozott A Magyar Kultúra Napjá-t ünneplők sorához
2007. január 22.
Január 22-én , a Himnusz születésnapján az iskola negyven V-VII., illetve IX-XII. osztályos diákja Magyar fa sorsa címmel zenés időutazásra invitálta a közönséget a magyar történelem és irodalom világába.
A történet a csodaszarvas mondájával kezdődött, és az Európai Unióhoz való csatlakozással fejeződött be. Ady Endre, Arany János, Kányádi Sándor, Szilágyi Domokos, Magyari Lajos, Farkas Árpád versei hangzottak el a színpadon, és a különböző tájegységek népviseletébe öltözött diákok gyímesi
Többnyelvű karácsony az Ady-ban
2006. december 19.
Az idén sokszínű karácsonyi műsorral köszöntötték az év legszebb keresztény ünnepét az iskola diákjai.
Az ünnepre való felkészülés három napon át tartott, hiszen a karácsonyi műsorok sorát román nyelvű karácsonyi műsor nyitotta meg december 19-én, ezt követte másnap az angol és német nyelvű előadás, amelyen angol nyelvű betlehemest mutattak be a diákok, illetve ismert karácsonyi dalokat adtak elő gitárkísérettel, majd következett a magyar nyelvű műsor december 21-én.
A verses-zenés
Az idén is eljött a Mikulás az V-VIII osztályosokhoz
2006. december 05.
December 6-án, szerdán nagy volt az izgalom a díszteremben: a Mikulás megérkezésére vártak az iskola kisdiákjai. Még mielőtt azonban a Fehérszakállú megjelent volna a diáksereg körében, minden osztály 4-4 vállalkozó szellemű diákja kellett bizonyítsa jártasságát „Mikulás-témakörben”.
A bátor versenyzők megadott szavak felhasználásával verset írtak, Mikulás-versekhez készítettek illusztrációt, levelet írtak a Mikulásnak – de nem akármilyet: olyan ajándékokat kellett Tőle kérniük, amelyek ne