Magyar kultúra napi kincskeresés

2025. január 23.

A magyar kultúra sokszínűségét az iskolapadban való kucorgás helyett játékos kincskereséssel ünnepelték a hatodikos évfolyam diákjai. A kultúra közösségi érték, a játék megtervezésében, lebonyolításában a közösségi összefogást is megélhettük: a kisebbek játékát a kilencedikesek, az osztályfőnökök, történelem-, torna-, román- és magyarszakos kollégák tervezték és segítették.

A kincskeresés során különböző helyszíneken kapott feladatokat kellett megoldani, teljesíteni: volt szókirakó, puzzle, memóriajáték, activity, stb. Célunk az volt, hogy a hatodikosok nagyjainkkal, tudományos eredményeinkkel, történelmi eseményekkel, a Himnusszal kapcsolatos új ismereteket szerezzenek, valamint elmélyítsék tudásukat ezekkel kapcsolatosan. És közben sokat-sokat játsszanak együtt. Az esemény végén a győzteseket oklevéllel és  finomságokkal jutalmaztuk (utóbbiért köszönettel tartozunk az iskolának).

Intenzív és örömteli két óra volt, köszönjük a csapatoknak a lelkes részvételt, valamint Csepregi Imola, Demeter Emőke, Sarkadi Viktória, Kozma Éva és Fazakas Gábor kollégák munkáját!




© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad