Magyar kultúra-napi rendezvény

2020. január 22.

Igazi ünneppé vált a magyar kultúra napja iskolánk könyvtárában. Iskolánk diákjai nem annyira lelkesen érkeztek, azt hitték, hogy ez is csak egy kipipálandó, kötelező program, ellenben a saját diáktársaik által készített kisfilmeket megnézve nagyon élvezték az itt töltött időt és elgondolkodtak azon mind, hogy nekik mit is jelent magyarnak lenni. Drăgan Anna (11.D) azzal játszott, hogy a magyar enni, menni, nevetni és a barát szavainknak hány szinonímája is van, mennyire árnyalt is a magyar nyelv, mindezt egy némafilmben nagyon ötletesen. Henes Barbara (10.F) azt osztotta meg velünk, hogy ő nyolc éve beszéli a néptánc nyelvét, és hogy a paptamási Gilice néptáncegyüttes tagjaként ebben találta meg önmagát, ettől gazdagodott, színesedett egyénisége. Kőrösi Mátyás (10.A) hasonlóan érez, az ő kisfilmje attól lett különleges, hogy a háttérzene a saját hegedűjátéka, minőségi, szép összeállítás lett az övé is, szép helyszínekkel, szalárdi naplementével. Koncz Márk (12.D) számára magyarnak születni a legnagyobb dolog, mert úgy beszélheti a világ legnehezebb nyelvét, "mint a karikacsapás", családi fotókat osztott meg velünk, mert számára az anyanyelv múlt - vagyis gyerekkor, jelen - magyar irodalomórák  -  és jövő, mert neki az anyanyelve egyben a szeretet, a dicséret és a család nyelve is. Szakács Ágnes (10.D) kedvenc dalait a Bagossy Brothers és Rúzsa Magdi énekli, jó érzéssel tölti el az, hogy félelem nélkül használhatja "saját anyanyelvét a saját városában", elmondja, hogy magyarként mindannyian ugyanazt  gondoljuk, ha a tévé képernyőjén a pirosra hímzett madárka elkezd énekelni, és azon sem csodálkozunk azon sem, hogy a királylánynak öblös férfihangja van, és segítünk neki kimondani a leghosszabb magyar szót. Végül Zatykó Noémi (11.A) nagyon ütős filmjével ért véget a kilenc kisfilmből álló vetítés, aki elmondta, hogy a vizet árasztó tavaszi szél, a fáról hulló szilva, a csillagszemű juhász és a kőleves csak egy része a magyarságtudatunknak, de az üvöltés, a fájdalom a szégyen nyelve is. Nagyon erős képsorok követték egymást, de a film végén pozitív üzenetet kapunk, hogy mindez jelenti a büszkeséget, a szabadságot és a hazát is. Több mint tíz osztály nézte meg a vetítést szerdán, megérintette őket és ez a lényeg. Köszönjük az alkotóknak, és biztosak vagyunk benne, hogy ígéretes jövő előtt állnak. 

  Makai-Bölöni Judit könyvtáros




© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad