Először is: 2007-ben érettségiztem, a 12.B humán szakos diákjaként.

1. Mivel foglalkozol - vagy mi foglalkoztat mostanában?

A középiskola vége felé elkezdett egyre jobban érdekelni a filmezés, és tanulmányaimat ezirányban folytattam először Dániában, majd Kolozsváron. 2014 óta Londonban élek, itt szereztem meg az operatőri mesteri képzésemet is 2020 elején a London Film School-ban.

Jelenleg operatőrként dolgozom, többnyire narratív rövid- és nagyjátékfilmeken, videóklippeken valamint reklámfilmeken. Számos fesztivált megjártak a filmek, amiket fényképeztem, 2020-ban elnyertem a Brit Operatőri Szövetség (BSC) rövidfilm versenyének díját. Jelenleg egy jövőre New Yorkban készülő nagyjátékfilm forgatására készülök, valamint pár másik kisfilm előkészítésében is részt veszek.

2. Mit jelent számodra a váradiság?

Egy annyira nemzetközi közegben dolgozva, amiben én is vagyok, a ‘hova valósi vagy’ kérdésre napról napra kell válaszolnom, így az elmúlt években sokat volt alkalmam gondolkozni ezen. Az évek során arra jöttem rá, hogy a kultúra--környezet az, ami a leginkább meghatározza, hogy ki vagyok és milyen értékeket képviselek. Emiatt a legtöbb esetben a válaszom az, hogy erdélyi vagyok, és akik ismerik a helyet, azoknak pontosítok, hogy nagyváradi. Ha azt mondanám, hogy magyar vagy román, abból mindenki az országokra és a nemzetiségekre gondol. Ennek függvényében, az én nemzetiségem erdélyi és azon belül váradi.

3. Mit kaptál az iskolától?

Ezt talán igazán hosszan lehetne sorolni, de ha csak a legalapvetőbb dolgokra gondolok, akkor is megemlíthetem, hogy életre szóló barátokat, általános műveltséget és érzékenységet a kultúra valamint az emberi jellem iránt.

De ha egy kicsit pontosíthatok, akkor először is egy lehetőséget, ami elindított a karrieremben. Az első kisfilmet, amin dolgoztam, két iskolai baráttal készítettem. Később, az iskola kameráját használva volt alkalmam újabb kisfilmeket készíteni.

Már az első filmes elismerésemet is az iskolában nyertem el azon a kisfilm versenyen, amit Luminita Ilisie tanárnő és István Zoltán tanár úr szervezett.

Nagyon jellemző az iskola tanárainak mentalitására az alábbi kis iskolai történetem.

Diákként annyira szerettem olvasni, hogy az iskolai órákon ülve a figyelmem a tananyag helyett rendszeresen inkább a pad alatt, az ölemben lapozgatott könyvekre irányult. Több órán is előfordult, hogy amikor más diákokat rendre utasítottak, azok rám mutogattak, hogy “De Tamás is a pad alatt olvas!” Akárhányszor ez megtörtént, a tanárok teljes nyugalommal közölték, hogy látják, hogy én olvasok, de “…legalább ő értelmesen tölti az idejét”. Ezt a mentalitást nem tudom eléggé meghálálni.

Az iskola adott helyet a vitaklubnak, ahová évekig jártam, valamint a Závodszky Tamás vezette tájfutó klubnak is, aminek még az iskola befejeztével is évekig tagja maradtam. A kluboknak köszönhetően rengeteget tanultam, és olyan képességeket volt alkalmam elsajátítani, amiket a mai napig gyakran használok. A logikus érvelés bármikor hasznos tud lenni, a tájékozódási képességem pedig az operatőri munkám során válik gyakran hasznossá.

Még talán a szemem világát is az iskolának köszönhetem!

Báthori Éva matematika tanárnő, aki miután felismerte, hogy problémám van elolvasni a táblára írtakat, megkért hogy menjek el egy szemészhez, amit természetesen sokszori kérésre sem tettem meg. Ez odáig fajult, hogy Báthory tanárnő megfenyegetett, hogy ha a karácsonyi szünetben sem keresek fel egy szemészt, meg fog buktatni matematikából. Az új év első óráján, amint belépett, rám nézett, én pedig beismertem, hogy megint nem tettem meg, amit kért. Megbuktatásom helyett az osztálytársaknak feladatot adott, engem meg úgy, ahogy voltam, elvitt az iskola szomszédságában lévő szemészhez. Évekkel később, szemüveggel a fejemen, talán nem is tudom elmondani, hogy mennyire fontos volt emberségessége és tettre készsége.

Az iskola tanárai, még ha sokszor különböző módokon is, néha egészen nem konvencionális módon is, segítettek ott, ahol tudtak. Az óraadáson túl is azon voltak, hogy önmagunk jobb változataivá váljunk.

4. Milyen élményed kötődik az iskolai könyvtárhoz?

Cseresznye második anyámként funkcionált és napról napra ajánlott könyveket. Ha onnan nézzük, hogy ma narratív filmesként dolgozom, talán nem is lehet fölbecsülni a fontosságát az életemben az iránymutatásának.

Az iskola könyvtára volt talán a második gyerekszobám. Az a tér, ahová bejártam órák között és sokszor órák helyett is, mivel kiapadhatatlan tudás és szórakozás forrása volt számomra.

Amint fentebb is említettem, az életemben eléggé meghatározó szerepet játszott Cseresznye, aki annyira támogatott, hogy miután ötödikes koromban végigolvastam Verne Gyula összes munkáját, majd amikor később előre sétáltam Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésével, láttam rajta, hogy igen kíváncsi volt, hogy majd milyen élmény is lesz. Az egy évvel később az iskolába érkező Harry Potter sorozatot talán már pont emiatt nem tudtam élvezni, mert valahogy túl gyerekesnek ítéltem.

Talán el se tudom mondani, hogy azok a könyvek, amiket akkor olvastam, mennyire meghatározzák mai napig a gondolkodásomat, ezáltal a munkámat, és hogy a narratíva iránti szeretetem mennyire erre az időszakra vezethető vissza.

Üdvözlettel,

Tamás