A nevem Körösvölgyi Edit, Corbuţból magyarosítottunk 1940-ben. Szüleim földbirtokosok voltak, szőlővel és franciabarackkal kereskedtek, faiskolánk is volt.

 A gimnázium utolsó három évében jártam az Orsolyákhoz, ez volt a város legjobb lányiskolája, elegáns, drága iskola volt. Nagyon nagy rend, tisztaság, fegyelem volt Mater Klotild igazgatónő idejében. Az osztálytermekben nem hagyományos padok voltak, hanem halványbézs asztalok és székek és több termet is amfiteátrumnak képeztek ki, lent ült a tanár. Én nem voltam bentlakó, az osztálytermünk a földszinten volt a templomhoz közel, gyakran mentünk misére is, innen az iskolából, egy nagyon szép és gondozott virágoskerten át. Úgy emlékszem, hogy Mater Immaculata volt az aligazgatónő és volt még egy orsolyarendi apácánk: Mater Elektra. Ő kémiát tanított, olyan gyönyörű kék szeme volt, hogy az ő kedvéért megtanultam az összes vegyjelet, amit aztán soha az életben nem kellett használjak. Mater Klotild nagy tudású, pedáns, helyes nő volt, mindannyian féltünk tőle, emlékszem, egyszer az udvaron ő irányított egy tornaóraszerűséget, salapáltunk a kezünkkel, mi nem voltunk soha a tornateremben, pedig az is volt. Világiak is tanítottak: dr. Orbánné Pop Magda volt a romántanárunk, Vonházné a tudományokra oktatatott, de nem szerettük, Lukács Erzsébet tanította a földrajzot, a legkisebb hibáért osztogatta a négyeseket, Isztin Mária volt a franciatanárunk, ő mindig mondta nekem, hogy ha egy kicsit is tanulnék, nagyon jó lehetnék franciából, Szilágyi Ibolya volt a magyartanárunk, sok szép verset kellett megtanulni. Mottl Mici néni, a rajztanárnő volt a kedvencem, bűbájos nő volt, virágokat, csendéleteket rajzoltunk, még állatokat is. Úgy megszerettette velem, hogy a mai napig rajzolgatok itthon ceruzával. Volt kézimunka óránk is, kötés, horgolás, hímzésre emlékszem.

A Sóhajok hídjának neveztük a hátsó új épülettel összekötő folyosót, gyönyörű volt, ott voltak a zongorák, mert a zeneoktatáson is nagy hangsúly volt. Mi ültünk lent az udvaron a szépen gondozott kertben és a kiszűrődő zenedarabokban gyönyörködtünk. Én az Úri utcai magán zeneiskolába jártam, onnan vannak emlékeim inkább a zongorázás kapcsán, de anyukám gyönyörűen játszott, miután minket lefektetett, az ő játékára aludtunk el. Az érettségire nem nagyon emlékszem, azt hiszem, a Premontreiben voltunk.

Nagyon jó hangulatú osztály voltunk, szerettek minket, ma már csak egy volt osztálytársam él: Széles Irénke Szentjánoson. A találkozóink is olyan vidáman teltek, hogy a meghívott tanárok alig bírtak csendre inteni minket. Én ma is nagyon optimista vagyok, ha kétségeim támadnak, elmondok egy Miatyánkot és megnyugszom. Ervin atya látogatásai feldobnak és feltöltenek. Örülök, hogy megoszthattam az iskolai emlékeimet.