Mindörökké adysok: Páczkán Fatima
2022. május 16.
1. Mivel foglalkozol – vagy mi foglalkoztat mostanában?
Amikor ezt írom, akkor 2022 január végén járunk. Kisebb-nagyobb megszakításokkal, ami alatt kétszer is visszaköltöztem Váradra, 2008 ősze óta Budapesten élek. Az A osztályból, a bölcsész kar felé vettem az irányt, de egy év után beláttam, hogy az egyetemi rendszer nem nekem való. Némi pénz- és útkeresés után egy gyakorlati filmiskola, és filmes munkák felé vettem az irányt. Ma viszont már nagyon más utakat járok.
2018-ban vettem egy éles kanyart és egy tech startup cégnél kezdtem el dolgozni. Óriási váltás volt ez a számomra, mert mindig is azt gondoltam, hogy a művészethez és kultúrához kapcsolódóan fogok tevékenykedni. Idő kellett és sok folyamat lezajlása, de mára teljes mértékben elégedett és hálás vagyok azért, hogy másként alakult az életem ezen területe.
Fontos számomra, hogy milyen körülmények között, milyen emberekkel dolgozom és hogy olyan terméket vagy szolgáltatást képviseljek, ami minőségi, nem rombol és nem használ ki embereket, közösségeket. Fontos még, hogy ne csak a munkámnak éljek, hogy értékelve legyen az, amit csinálok, de ne kelljen magamat, a saját testi és lelki épségemet egy ilyen külső dologért beáldoznom. Ha ez megvan, akkor egyensúlyban tudok működni.
Számomra az a legfőbb, hogy a mindennapjaimat jónak, értékesnek érezzem és hogy a nehéz dolgok ellenére is, amik akarva-akaratlanul felbukkanak, a jó és az érték mindig ott legyen. Lényegében ez az ami foglalkoztat és amire napi szinten törekszem. És hogy épp mi a jó és mi az érték? Az lehet egy jó moziélmény vagy egy békében elfogyasztott finom kávé, lehet egy jó baráttal való találkozás, főzés a párommal, egy jókor ellőtt és előhívott kép, egy csodás utazás, bármi. A lényeg, hogy minden nap legyen valami.
Nagyon szeretem Váradot. Van egy olyan bensőségesség, amit máshol nem tudok úgy megélni, mint ott. Ad egy családias, otthonos érzetet, amit számomra meglepő módon olyan emberek is megéreztek, akik soha azelőtt nem jártak Váradon, nem hallottak róla, semmi nem kötötte őket se a városhoz, se az országhoz, se a nyelvhez, semmihez. Szerintem ez sokat elmond Váradról. Én ezt a fajta bensőségességet próbálom továbbvinni és Budapesten is megteremteni magam körül. Számomra a váradiság azt jelenti, hogy kedvesen, nyitottan, őszintén fordulok a környezetemhez, legyen szó barátokról vagy idegenekről. Hogy valamiképp megpróbálok belevinni valami pluszt az emberi interakciókba, egy olyan pluszt, amitől vagy egy kicsit tartalmasabbá válik az érintkezés vagy egy kicsit jobb kedvvel, derűsebben megyünk tovább a dolgunkra. Ezeket én mindig megkapom Váradon.
Életem egyik legjobb döntése volt kilencedik második félévétől átmenni az Adyba. A jelenlegi életem legfontosabb embereinek egy nagy hányadát ismertem ott meg. Az, hogy mennyi röhögést tud elindítani egy-egy adys élmény felelevenítése, azt inkább meg se próbálom érzékeltetni. Az, hogy mekkora pozitív hatással volt a személyiségemre és a jelenemre az a sok jó, amit az iskolában eltöltött évek által megélhettem, azt valószínűleg sok idő lenne felgöngyölíteni, de biztosra veszem, hogy teljesen átitatódnak vele a mindennapjaim. Jó volt az Adyban biztonságban lenni, kísérletezni lázadni, ismerkedni és persze csalódni, fájni, kudarcokat megélni. Fontos csomag volt az, amit az Ady adott nekem és hálás vagyok, hogy ezt megélhettem, akkor és úgy.
4. Milyen élményed kötődik az iskolai könyvtáradhoz?
A kedvenc helyem volt az iskolában és nem túlzok amikor azt írom, hogy a szívemnek az egyik legkedvesebb emberét ismerhettem meg ott és tudhatom azóta is a barátomnak. Az iskolai évek alatt úgy tekintettem Cseresznyére, mint egy pótanyára. Nagyon sok figyelmet, szeretetet, törődést kaptam tőle, olyankor, amikor erre nagy igényem és szükségem is volt. Minden könyvet, amit a kezembe adott, azért adta, mert azt gondolta, hogy nekem az mondhat valamit vagy mert fontosnak tartotta, hogy a könyvben rejlő világok engem is elérjenek. Ezzel soha nem lőtt mellé. Sőt, a kedvenc könyvemet is ő ismertette meg velem és annál tökéletesebben hozzám illő könyvvel azóta sem találkoztam.
A kedvenc helyem volt az iskolában és nem túlzok amikor azt írom, hogy a szívemnek az egyik legkedvesebb emberét ismerhettem meg ott és tudhatom azóta is a barátomnak. Az iskolai évek alatt úgy tekintettem Cseresznyére, mint egy pótanyára. Nagyon sok figyelmet, szeretetet, törődést kaptam tőle, olyankor, amikor erre nagy igényem és szükségem is volt. Minden könyvet, amit a kezembe adott, azért adta, mert azt gondolta, hogy nekem az mondhat valamit vagy mert fontosnak tartotta, hogy a könyvben rejlő világok engem is elérjenek. Ezzel soha nem lőtt mellé. Sőt, a kedvenc könyvemet is ő ismertette meg velem és annál tökéletesebben hozzám illő könyvvel azóta sem találkoztam.
A könyvtár számomra melegséget, otthonosságot, biztonságot, menedéket jelentett. Cseresznye volt ennek a világnak a létrehozója, egybentartója, a könyvek pedig a barátaim voltak és megnyugtató volt a tudat, hogy sokan vannak és rengeteg mindent ismerhetek meg általuk.
A könyvtáros ajánlata
"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron
Friss hírek
© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad