Az „Ady” és Én

Nagyvárad jelenleg legnagyobb magyar Scholájához sok emlék, sok jó, de rossz is fűz. Édesanyám, Laczka Éva, egykor itt végzett az orsolyitáknál, húga, Ágnes nemcsak hogy itt érettségizett, de az egyetem elvégzése után itt is tanított, mint matematikatanár egészen korai haláláig, így gyerekként nagyon sok jót hallottam az iskoláról.

            Az első személyes élményem az iskolával kapcsolatban viszont igen megrázó volt, én a IX. osztályt a nagyváradi 5-ös számú líceumban kezdtem, de mivel a X. osztályban a humán tagozatot választottam, és abban az iskolában csak reál osztály indult, átirányítottak az akkori 3-as számú líceumba, azaz a mai Adyba, ám egy nap után, máig sem ismert okokból, azt mondták, hogy nincs hely, és áttettek a 4-es számú líceumba, az egykori Premontreibe, a mai Eminescuba. Ott viszont örömmel fogadtak, és osztályfőnökömnek, Lőrinc Klementinának sokat köszönhetek, mert az Ő irányításával kerültem a történelemtanári pályára. Az Adyba eleinte még helyettes tanárként az 1991-1992-es tanévben kerültem. Bevallom, nem kis izgalommal léptem át az iskola kapuját, de sikerült igen hamar beilleszkednem az iskola atmoszférájába. Miután megszereztem a kinevezett tanári státuszom, a 2001-2002-es tanévben sikeres versenyvizsga után kineveztek igazgatóhelyettesnek. Ezt a tisztséget közel egy évtizedig töltöttem be. Pályafutásom legkiemelkedőbb mozzanata volt ez, mivel nemcsak mint tanár, hanem mint vezető is tehettem a nagyváradi magyar oktatásért egy olyan időszakban, amikor nagy szükség volt erre.

            Mindig elkötelezett voltam az anyanyelvi oktatás, valamint a nemzeti hovatartozás megerősítéséért való küzdelemben. Nagyon szívesen emlékezem vissza azokra az eseményekre, amelyek meghatározóak voltak akkor az iskola életében. Lelkes tanárok és diákok sokszor öregbítették iskolánk hírnevét, s ebben én is tevékenyen részt vettem, irányítottam: így például a Ki mit tud? versenyen a Buna Boglárka által vezetett tánckar díjazott lett, és az elnyert összegből tíz darab fiúmentét csináltattunk, amelyeket a szülői bálok nyitótáncánál büszkén viseltek a táncosok, illetve az emlékezetes magyar történelmi évfordulók alkalmából rendezett előadások szereplői. Az első alkalommal a fiúk kimentek a Fő utcára sétálni bennük. Nagy sikerük volt. Egy másik versenyen diákjaink az iskolarádió beindítására szolgáló eszközöket nyertek, és nagy megelégedésünkre beindult az iskolarádió. Nem kisebb elismerés volt a Varadinum díj sem, melyet a Kárpát-medencei középiskolások történelmi vetélkedőjének megszervezéséért kaptunk. E verseny kapcsán illik megemlítenem a lelkes tanárokat: Cziffra Piroskát, vele kezdtük 1998-ban először megrendezni a versenyt, Józan Erzsébetet és Apáti Tímeát, akikkel folytattuk a szervezést, valamint meghívottainkat, jeles történészeket, akik megtisztelték iskolánkat: Dr Katona Tamás, Dr. Draskóczy István, Dr. Gyányi Gábor, Dr. Fleisz János és még sokan mások, valamint azt a több száz, a magyar történelemet szerető erdélyi, felvidéki, délvidéki és magyarországi diákot, akik örömmel jöttek Nagyváradra, Szent László városába.

Iskolánk akkoriban lett tagja a Rákóczi Szövetségnek, több általuk szervezett rendezvényen vettünk részt, sőt a Varadinum keretében zajló versenyeinket is ők támogatták a kezdetektől fogva, anyagilag és könyv adományokkal is. Sikeresen részt vettünk a Honismereti Szövetség által szervezett Diákakadémián, ahol tanulóink számos elismerésben részesültek, munkáik megjelentek a rangos Honismeret folyóiratban is. A történelem katedra kezdeményezte és sikeresen hosszú évekig szervezte a Károly József Iréneusz, tudós premontrei kanonok, városunk díszpolgára emlékére rendezett vetélkedőt. Ez csak egy kis szelete az iskolánk sokrétű tevékenységének, mert nagyon sok mindent lehetne még felsorolni azokból a tevékenységekből, amelyek öregbítették iskolánk hírnevét. Nem szeretnék megfeledkezni a szülőkről sem, akik nagyon sokat tettek az iskoláért, köszönet érte, mert nélkülük, az ő támogatásuk nélkül, nagyon nehéz lett volna eredményeket elérnünk. A komoly munka mellett a szülői bálok, a majálisok az aranyosláposi házzal kapcsolatos összefogások mind-mind szép emlékek maradtak számomra.  

            Több mint harmincnyolc éves tanári pályám alatt nagyon sok kedves kollegával és diákkal találkoztam, nagyon sok élményben volt részem, hiszem és vallom, hogy ezt a pályát csak hivatástudattal, gyermekszeretettel, elkötelezettséggel, hűséggel és jókedvvel lehet szolgálni.

Kívánom ennek a patinás Alma Maternek, hogy a következő évtizedekben is olyan légkör uralkodjon a falai között, hogy öröm legyen itt tanulni, tanítani, és a későbbi generációk is szívesen emlékezzenek vissza az itt töltött évekre.

Fleisz Judit nyugalmazott történelemtanár, aligazgató