Mivel foglalkozol?

Ujságíró vagyok és kertész. Kertészkedésről író újságíró. Azt csinálom, amit mindig is szerettem volna, egy Kert-ész nevű folyóiratot főszerkesztek most

már tizenkét éve és gyakorlatilag ugyanannyi ideje home-officeban, azaz itthonról. Előtte a Szemfüles gyermekújságot szerkesztettem (kis ideig mindkettőt szimultán), a Szemfülest pedig még az elején Molnár Anikó főszerkesztő mellett, a Kanonok sor egy pici szerkesztőség-szobácskájában, ami szakmai életem talán legjobb és legtöbb ismeretet felhalmozó korszaka volt. De pár évig írtam az azóta megszűnt Reggeli Újságba is, a gyermekrovat és természetesen abban is a kertészrovat volt rámbízva. Kertészmérnöki diplomámat 1998-ban szereztem az akkoriban Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem nevet viselő mostani Szent István Egyetem távoktató tagozatán. Abban az időben a feledhetetlen kertész-óriás, Dr. Bálint György fia, Dr. Bálint János volt az egyetem dékánja, hozzá lehet képzelni azt a szellemiséget, ami az egész intézményt áthatotta. Igazi hősidők voltak, amiben kicsit magam is hős voltam, mert nagyon nem volt könnyű három éven át munka, férj és két gyerek mellett kéthetente konzultációkra járni az egyetem nyárádszeredai központjába, félévente pedig Budapestre, lenyomni több tucat vizsgát, végül diplomadolgozatot írni, megvédeni, államvizsgázni. Mégis gyönyörű volt és nagyon megérte, más, magasabb szintű pályára állt tőle az egész életem. Mostani munkámat is a végzettségemnek köszönhetem, szeretem azt hangoztatni, hogy a csalánnak, mert arról írtam először...

Mit jelent váradinak lenni?

Én szeretem ezt a várost. Itt születtem, mindig itt éltem és nem is igen szeretnék máshol. Szerencsém volt Európa több országában járni, csodálatos helyeken, tényleg, Amsterdamtól Monte Carloig, de minél ragyogóbb, minél érdekesen másabb volt a hely, annál jobb volt ide, haza, az otthon-melegbe visszaérkezni. Várad gyönyörű, valahányszor a Fő utcán vagy a városközpontban, a Körös partján bárhol járok, gyerekkorom óta változatlan hévvel mindig úgy meggyönyörködöm, mint egy turista. Mélységesen elfogult vagyok a várossal, igaz, de nagyon bosszant, amikor már régóta távolélők fumigálják, valaha volt, vagy sosem létező aranykorához viszonyítva lebecsülik mai arcát. Egy város is folyton változik, változásaiban többnyire haladás van, és ami rossz, ami javítani való, az nem elég ahhoz, hogy „kiszeressen” belőle az ember, nem lehet rugalmatlanul szeretni azt, amit igazán szeretünk.

Mit kaptál az iskolától?

Tartást. Azt a fajta érzelmi biztonságot, amit egy szerető családi háttértől is kap egy gyerek. Annyi jót, aminek érzetében aztán felnőtt korban nagyon sok rosszat is el lehet viselni. Egészen különlegesen jó tanáraim voltak. Minthogy számomra az egyik legimponálóbb dolog az éles ész és a szakmai tudás, könnyen szerethető és mélységesen tisztelhető is volt a legtöbb tanárom, mert csupa olyan ember tanított, aki nagyon szerette a hivatását és nagyon tudta azt, amit nekünk is meg akart tanítani. Hadd ne mondjak mást, mint hogy a rajzot az áldott emlékű Ferency Béla is tanította, romántanárom volt Moldovan Gheorghe és egyszer valami helyettesítés miatt egy irodalom óránkat a szépemlékű Bokor András tartotta, erre pedig most, újságíróként visszagondolni valóságos megdicsőülés. Olyan tanárom is volt, kedves osztályfőnököm, egyben névrokonom, Szőke Ili, akivel később barátok lettünk, ez pedig nekem, akiben a tekintélytisztelet mindig is óriási volt, igen nagy megtiszteltetés, valamiféle magasabb rang a felnőttségben.

Milyen élményed kötődik az iskolai könyvtárhoz?

1985-ben végeztem, úgyhogy iskolai éveim alatt végig Pataky Magdi néni volt a könyvtáros. Ő olyan volt (és hál’Istennek most is olyan, mert szinte semmit sem változott), amilyennek festeni kellene „A Könyvtárost”: kedves, halkszavú, okosszemű hölgy, mindig olyan fess és rendezett, mintha skatulyából húzták volna elő, vagy inkább, mintha szép, frissen készült illusztráció volna egy remek könyvből. Meggyőződésem, hogy azért tudok írni, mert annyi jó könyvet olvastam, és ezeknek jó részét ő ajánlotta, úgyhogy örök hálám neki is.