Mindörökké adysok: Gavrucza-Nagy Emese

2022. március 08.

Gavrucza-Nagy Emese

  1. Mivel foglalkozol – vagy mi foglalkoztat mostanában?

Református lelkipásztor vagyok. A Bükk lábánál levő festői faluban, Cserépfalun élek a családommal, férjemmel és két fiunkkal.

Hivatásomban a legnagyobb méltóságként élem meg azt, hogy egy gyülekezet közösségének lehetek a vezetője, ennek minden felelősségével, szépségével és nehézségével.

Folyamatos kihívás számomra, hogy ne veszítsem el a jó arányérzéket az épített örökség őrzése, korszerűsítése és a lelki, hitbeli értékek felmutatása, ápolása között.

Sokféle területen szolgálhattam az elmúlt 30 évben. Kezdőként a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Pedagógiai Intézetét szerveztem, melynek az Erdélyi Református Pedagógiai Intézettel közösen fontos szerepe volt az országos hitoktatásban használatos munkafüzetek készítése, majd az államilag elfogadott tankönyvek létrehozása.

A Vocea evangheliei baptista rádióban férjemmel együtt kezdtük szerkeszteni a református magyar adást, mely később, bővített formában a Partium Rádióban folytatódott, akkor már Veres-Kovács Attila, néhai Nagyvárad-Olaszi lelkipásztor szerkesztésében.

Hálás szívvel gondolok vissza arra a 9 évre amit a Nagyváradtól 20 km-re fekvő Siterben töltöttünk. Ott voltak a gyermekeink kicsik, csodálatos természeti környezetben, kedves emberek között. Ami még különlegessé tette számomra azt a 9 évet az, hogy részese lehettem annak, ahogy egy 13. századi templom feltárja az évszázadokig rejtett csodáit a hozzáértő, és gondos kezek és szívek munkája során. Mert valóban nem csak avatott kéz, de elhivatott és ezeket a szépségeket szerelemmel szerető lélek is kellett a munkához.

A középkori épített környezet, valamint a siteri templom egyedülálló lelkiséget sugárzó hangulata indított minket arra, hogy elkezdjük a Húsvét hajnali zenés istentiszteleteket, melyeket a mai napig folytatnak a legnagyobb örömömre.

2015 őszén férjem új munkahelyére, Egerbe költöztünk. Úgy fedeztük föl Egert, hogy közben mindenütt Váradot láttuk. Szembetűnő volt a hasonlóság a városházák, egyes templomok között, de még a Tüdőgondozó is a váradi kicsinyített mása volt.

3 éves egri tartózkodás után, amikor leginkább hitoktató voltam a város iskoláiban, hívott meg a cserépfalui gyülekezet lelkipásztorának. Itt újra építkezések, felújítások sora következett és tart ma is, de közben a “jó pap is holtig tanul” elvet magam előtt tartva igyekszem fejlődni. Korábban kontextuális lelkigondozást tanultam, most próbálom alkalmazni. A Rohamosan változó világunkban, amikor folyamatosan újabb és újabb helyzetek, problémák, körülmények adódnak, igyekszem, a hit örökérvényű igazságát elérhetővé tenni, nyitottan az új kihívásokra. Belül békére, és harmóniára törekedve keresem tehát ma az utakat, módokat, hogy minél inkább betölthessem azt a feladatot, amire elhívást kaptam.

Hálás vagyok a családomért, akik nem kis áldozatot vállalva elfogadják a lelkészséggel járó sajátos időbeosztás minden nehézségét.

  1. Mit jelent számodra a váradiság?

Várad mindig az otthon! Itthonról hazamegyünk!

Várad a gyökereim, szülők, nagyszülők, testvérek, családtagok!

Várad a vár, a szecesszió, a színház, Ady Endre.

Várad, a barátok, a helyek, amelyekhez egy-egy szép emlék, vagy éppen egy-egy könnycsepp köt.

  1. Mit kaptál az iskolától?

Az utolsó két évet töltöttem az Adyban. Kicsit mindig jövevénynek éreztem magam, nehezen találtam a helyem. Mégis hálás vagyok ezért a két évért, mert úgy hiszem, segített, hogy nyitottabb legyek, hogy lássak, és hogy másként is lássak. Annyira különbözőek voltunk, de mindenki nagyszerű volt a maga nemében.

Szeretettel emlékezem vissza tanáraim közül Miklós Mihály tanár úrra, akinek az órái sokat jelentettek számomra, és osztályfőnökömre, András Emesére.

  1. Milyen élményed kötődik az iskolai könyvtáradhoz?

Szívesen mentem be, az osztályunk ott volt a könyvtár mellett. Tavaszi Hajnal volt akkor a könyvtáros, jókat lehetett vele beszélgetni. Emlékszem, ő hívott el a zsinagógába egy koncertre, akkor jártam ott először, lenyűgöző volt még az akkori elhanyagolt állapotában is. De az is megmaradt, ahogy Ari-Nagy Bori Hégelről magyarázott nekem a könyvtárban. Ha jól visszagondolok az első könyvtár volt, ahová jártam. Jó érzéssel tölt el az emléke!




© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad