Mindörökké adysok: Sándor Zsolt

2022. március 29.

Sándor Zsolt, XII. F.

 

1. Mivel foglalkozol – vagy mi foglalkoztat mostanában?

 

Az érettségi után kilenc hónapig az Egyesült Államokban tanulhattam, majd Budapestre költöztem, ahol azóta is élek. Amerikanisztika és Kommunikáció szakon szereztem diplomát, majd szép lassan beszippantott diákkori álmom, az újságírás világa. Kezdőként dolgoztam bulvárújságnál, majd a TV2 híradójának külpolitikai szerkesztő-riportere, később a hajnali és az esti híradó felelős szerkesztője lettem, ezután az Origo.hu felelős szerkesztőjeként dolgoztam tovább, bő egy éve pedig a Várkapitányságon dolgozom. Utóbbi a budai Vár megújításával, kulturális és egyéb rendezvényeivel foglalkozik, a Kommunikációs és Marketing Igazgatóságon vagyok irodavezető. Páratlan kihívás a Várnegyed egykor büszkén álló, de a háborúban megsérült, kifosztott, majd a kommunista rendszer alatt lerombolt vagy romosan hagyott épületeinek újjáépítése, a pompás belső terek rekonstruálása. Természetesen ezeket a munkákat a szakembereink végzik, de mi, a kommunikáción fotóink, videóink, havilapunk segítségével megpróbáljuk bemutatni az érdeklődőknek történelmünk méltatlanul elhanyagolt örökségének újraéledő világát. Páratlan élmény volt figyelni a Budavári Palota elsőként rekonstruált termének, a Szent István-teremnek az újjászületését vagy közelről látni, hogy milyen szempontok alapján alakul át a következő években a magyar főváros egyik kiemelt helyszíne, a Citadella, melynek kivitelezése szintén a Várkapitányság feladata.

Huszonöt éve élek a nagyvárosban, ám az elmúlt időszakban egyre gyakrabban gondolok arra, hogy talán jobban érezném magam közelebb a természethez, olyan környezetben, ahol a mindennapok része az erdő, a madárcsicsergés, ahol jó a levegő. Egyre inkább foglalkoztat a környezetünk, a természeti értékek és szépségek megőrzése, így középtávú terveim között szerepel olyan feladat megtalálása, amiben ezen a területen is kiteljesedhetek.

 

 

2. Mit jelent számodra a váradiság?

 

Váradinak és egyben partiumi magyarnak lenni az identitásom legfontosabb része. Ha valahol a világban váradival hoz össze a sors, mindig jót beszélgetünk, előjönnek a régi emlékek, ugyanakkor igyekszem segíteni is ilyen alkalmakkor, amiben csak tudok. Várad nekem a diákéveket jelenti, az első szerelmet, a hosszú sétákat a múzeumkertben, a lábam alatt ropogó őszi faleveleket a Kanonok sornál, a szomorúfűzeket a Körös-parton, a színház összetéveszthetetlen miliőjét, a mititei és a füst illatának keverékét az állatkert mellett, s egy ideje már a temetőt is, ahova gyerekként is kijártunk, de immár felnőtt fejjel az egyetlen hely, ahol a nagyszüleimmel találkozhatok. De Várad a jelen is: a szüleim és a testvérem a családjával, akik itt élnek. Amikor hazamegyek - mert nekem a mai napig ez a haza - áhítattal figyelem a patinás épületek megújulását, a város zsongását.

 

3. Mit kaptál az iskolától?

 

Emlékszem, amikor felvételizni érkeztem az Adyba, hatalmas, kiismerhetetlen labirintusnak tűnt az épület. Aztán az évek alatt sikerült kiismerni, belakni minden kis zugát, nem utolsó sorban azoknak a tanároknak és diákoknak köszönhetően, akikkel emlékezetes éveket töltöttünk együtt. Nagyon sokat köszönhetek Tódor Éva és Pallai (Mulcuta) Márta tanárnőknek, akik sok munkával és jó pedagógiai érzékkel felkészítettek arra, hogy a gimnáziumból kikerülve az amerikai főiskolán is megállhassam a helyem. Nekik jár hála azért is, hogy a magabiztos angoltudás megnyitotta előttem a világot, nyitott lettem az újra, a sajátomtól eltérő kultúrák, nézőpontok befogadására, integrálására. Sok szeretettel gondolok Chifor Florica tanárnőre is, tőle elsősorban azt tanultam meg, hogy nagyon kemény, következetes munkával a legnagyobb célok elérésére is van esély. Vannak olyan román versidézetek, amiket a mai napig el tudok mondani, akkor is, ha álmomból ébresztenek fel. Cziffra Piroska történelemtanárnő fantasztikusan tudott mesélni: leginkább a régebbi korok történelmi eseményeiről beszélt olyan szemléletes módon, hogy szinte láttam magam előtt a római császárokat vagy a keresztény lovagokat. És köszönet Tóth Márta osztályfőnökünknek is a támogatásért, előremenetelünk terelgetéséért.

 

 

4. Milyen élményed kötődik az iskolai könyvtáradhoz?

 

A menedék szó jut eszembe először a könyvtárról. Egy olyan hely, ahol el lehet bújni picit, ahol a polcok között rendre előbukkan egy-egy olyan könyv, ami aztán néhány napig muníciót jelent. Aztán az is szembe jut, hogy itt mindig kaptunk egy-két jó szót, ami jobb kedvre derített akkor is, ha éppen úgy hozta az élet, hogy a reggel egy latinból kapott 5-össel kezdődött.

 




© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad