Wagner Márta vagyok, 1978-ban érettségiztem az Alexandru Moghioros líceumban.

Immáron nyugdíjasként visszatekintve az elmúlt évtizedekre, főleg az iskolai évekre, bátran leírhatom, hogy egész életemet befolyásoló, meghatározó évek voltak.

Akkoriban az Al. Moghiorosba járni - akkor még ez volt a neve- a város egyetlen magyar nyelvű líceumába igen nagy büszkeség és nagy érdem volt. Aki ott tanulhatott a saját anyanyelvén, kiváltságosnak érezhette magát.

A legjobb tanárok adták át tudásukat, tanítottak, terelgettek minket. Nemcsak a tananyagot tanították meg, annál sokkal többet adtak, becsületre, tiszteletre, találékonyságra neveltek, arra, hogy az életben bármi történik, mindíg van egy kiút, van megoldás. Egy Moghiorosban végzett ember mindíg, mindenhol megállja a helyét.

Ez az én életemben is így alakult. Érettségi után a nagyváradi bábszínház tagja voltam tíz éven át, majd áttelepülve Magyarországra, a kecskeméti Katona József Színházban dolgoztam öt évadot. Eztán egy újabb kihívás elé állított az élet, abbahagytam a színészetet és az idegenforgalom felé vettem az irányt. Nem volt egyszerű az átállás, de mai fejjel már hálás vagyok a sorsnak, hogy így történt, hisz kinyílt előttem egy új világ, mely rengeteg élménnyel, utazással ajándékozott meg. Boldog vagyok, hogy mindkét gyerekkori álmom, a színház és az utazás is nagy szerepet kapott az életemben.

Váradinak lenni köztünk egy nagy kapocs, hisz két váradi bárhol találkozik a nagyvilágban, rögtön van ezer közös téma és néhány közös ismerős. A váradiság nemcsak a gondtalan ifjúság éveit jelenti, Ady peceparti Párizsa olyan kulturális, intellektuális tartást, szellemiséget nyújtott, mely teljesen beszippantott és egy életen át bárhol elkísért.