Oláh Ildikó vagyok – sokan Ilkeként ismernek. Az Ady Endre Elméleti Líceumban kaptam kiképzést 2009 és 2012 között, matematika informatika - intenzív angol szakon.

A kérdésre, hogy most mivel foglalkozom, nem egyszerű a válasz. Sok minden foglalkoztat, ezért általában nem szeretek egyszerre egy dologgal foglalkozni. A napjaim legnagyobb részét a design tölti ki és a vállalkozásom működtetése. Főként grafikus tervezéssel, közösségi media managementtel foglalkozunk, de a webdesign, weboldalak elkészítése, lakberendezés és formatervezés mind olyasmi, amihez szintén közöm, közünk van. Szeretem, mert designerkent újat alkothatok meg, új világokat, új identitásokat álmodok meg, emberekkel dolgozom együtt, az ügyfeleket emberi oldalról is ismernem kell, hogy azt adjam nekik, amire szükségük van. Emellett vállalkozó vagyok, ez szintén izgalmas terület, hisz a szabadság és a felelősség kéz a kézben ideális kombináció számomra. Így tudom igazán magaménak is érezni azt az eredményt, ami a gyakorlatban másnak lesz hasznos.

Még egyetem alatt rájöttem, hogy szeretnék értéket teremteni, olyan projektet felkarolni, amelyhez többen szívvel-lélekkel kapcsolódunk. Ez lett az Artwise egyesület közössége, itt a képzőművészet és a divat promoválásával is foglalkozom, egy nonprofit kezdeményezés keretein belül, esélyt és reflektorfényt biztosítunk a kreatív tehetségeknek. Ők sok esetben olyan személyek, akik kilógnak a sorból, másképp látják a dolgokat, több árnyalatban látják a világot és sokszor úgy érzik, hogy nem érti meg őket a környezetük.

Én is így indultam és sok bölcs, okos, jóakaratú mentortól kaptam lehetőséget a tanulásra. De ahhoz el kellett indulnom megkeresni a helyem. Az Artwise egy hidat szeretne képviselni ebben a folyamatban.

A harmadik terület, amivel foglalkozom, az a divat. Szerintem nem meglepő, hogy nőként ez nagyon is érdekel, sőt talán klisés is. Célom az erdélyi divatot és divatfogyasztó közönséget megismerni, kutatni a szféra dinamikáját, ebben segítenek doktori tanulmányaim.

A karma törvénye szerint az embernek adnia kell, ha megteheti és az megtérül. Nálam ez mindig működött. Szóval, amikor tehetem besegítek különböző szakmai szervezetek munkájába, így a Romániai Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciójának egyik alelnöke vagyok. Foglalkoztat az, hogyan gondolkodnak mások, ki hogyan éri el a különböző fejlődési szinteket, milyen tapasztalatok járulnak hozzá az emberi fejlődéshez.

Emellett persze magánéletem is van, civilben imádok a családommal és barátaimmal időt tölteni, hegyet mászni és a tengerparti sétákra sem tudok nemet mondani.

Váradiság – számomra egy átmeneti, semleges és közben kontrasztos létet jelent, szóval picit mindig hibrid lénynek éreztem magam partiumiként. román közegben a magyar határ mellett, Ady városában, a Pece parti Párizsban. Négy évet éltem Váradon, azóta is teljesen váradinak érzem magam, ha a származásomrol kérdeznek, azt mondom váradi vagyok. Váradot mindenki ismeri.

A kultúrának egy olyan sokszínű oldalával találkozhattam itt már fiatalon, ami nagy hozzájárulás volt úgy összben az eddigi életemhez.

Az Adyban tanulni nehéznek tűnt eleinte, embert akart faragni belőlem kissé kemény eszközökkel, de miután túlnőttem a határaimon, nagyon izgalmas volt itt lenni, a sok lehetőséggel, itt megtalálhattam azt, ami nekem való, ami feltölt és fejleszt.

A színjátszó kör, az iskola a színházban projektek megtanítottak sok ember előtt beszélni, az iskola rendezvényei kapcsán felfedeztem, hogy nem csak a zuhany alatt fakadhatok dalra. Matek-infón végeztem, bár utána művészeti egyetemre mentem, amit persze kilencedik osztály elején még nem tudhattam, viszont ha újra választhatnék, biztosan ugyanezt az utat választanám.

A reál tudományok megtanítottak gondolkodni

Sosem ijedek meg azóta sem, ha egy engem meghaladó kihívással kerülök szembe.

A suliban az első évem nehezen indult, nem tudtam beilleszkedni az osztályközösségbe, sem én, sem ők nem tehettek erről, de ez segített megtalálni a saját utam, amin lehet máskülönben nem indulok el.

Nem akarok csak jókat mondani, mert nyilván kamaszként nem ennyire kipolírozottan láttam a dolgokat, viszont ezalatt ott volt a könyvtár, mint egy menedék. Cseresznyével bármit meg lehetett beszélni, tudta milyen könyvet adjon az ember kezébe, még akkor is, ha azt hitte, nem akar olvasni.

Mivel nem tanított, ezért cenzúra nélkül lehetett vele megvitatni, hogy ki, mikor mit miért csinált vagy mit kellene csinálnia. Nem a saját igazságát adta nekem, hanem kulcsot, hogy megtaláljam a magam számára igaz válaszokat.

Voltak az életemben olyan dolgok, amelyekkel kapcsolatban másképp döntenék, de őszintén ajándék volt számomra, hogy édesanyám, aki szintén az Adyban végzett, ide küldött engem is tanulni.