2018. május 19-én, 10 órakor ismét öregdiák-találkozóra várjuk iskolánk egykori diákjait. A találkozó keretén belül osztályfőnöki órákra és az arany-, gyémánt- és rubinoklevelek ünnepélyes átadására is sor kerül.
Kérjük az 50, 60 és 70 évvel ezelőtt végzett osztályok képviselőit, hogy a díszoklevelek elkészítése végett minél előbb jelentkezzenek az iskola titkárságán naponta 12 és 16 óra között, vagy a 0259431706 telefonszámon.
Március 5. és 7. között zajlanak a VIII. osztályosok számára a próbavizsgák.
Az iskola nevelőtanácsának határozata értelmében, az próbavizsgák ideje alatt is minden diák számára tanítás van.
A VIII. osztályos diákok számára is tanítás van, reggel fél 8-tól az első óra, majd fél 12-től, rendes órarend szerint.
A próbavizsgák a 99-es és a 98-as termekben zajlanak. Ezért a vizsgák ideje alatt - március 5, 6, 7. - a következő osztályok váltanak osztálytermet:
IX.D -> 33-as terem
XI.E -> biológia laboratórium
IX.C -> 118-as terem
További információk az iskola honlapján a Próbavizsga - 2018 - Simulare menüpont alatt érhetőek el.
Bármilyen, a próbavizsgák szervezésével kapcsolatosan felmerülő kérdéssel a vizsgabizottság tagjaihoz lehet fordulni (Vad Márta, Ciubotariu Éva, Hibácskó Gizella, Antonie Csilla, Sárközi Csilla, Csepregi Imola, Kajántó Judit, Kotró László).
Kérjük a tanuló ifjúságot, hogy a vizsgák ideje alatt csöndes, fegyelmezett viselkedésével segítse VIII-os iskolatársait.
VIII. osztályos diákjainknak sikeres megmérettetést kívánunk!
Vad Márta és Ciubotariu Éva igazgatók
În perioada 5-7 martie 2018 se desfășoară simularea evaluării naționale pentru elevii claselor a VIII-a.
Consiliul Profesoral a hotărât că în această perioadă toți elevii participă la ore.
Inclusiv elevii claselor a VIII-a participă la ore, la prima oră de la 7. 30, apoi de la 12. 30, potrivit orarului normal.
Probele EN VIII au loc în sălile 99 și 98, de aceea pe perioada acestora, 5, 6, 7 , martie, va avea loc o schimbare a unor săli de clase, astfel:
Clasa a IX-a D –> în sala 33
Clasa a XI-a E –>laboratorul de biologie
Clasa a IX-a A –>în sala 118
Pentru alte informații, accesați linkul Próbavizsga - 2018 - Simulare de pe prima pagină a site-ului școlii.
Pentru întrebări legate de probele de evaluare, vă puteți adresa membrilor comisiei de organizare a bacalaureatului: Vad Márta, Ciubotariu Éva, Hibácskó Gizella, Antonie Csilla, Sárközi Csilla, Csepregi Imola, Kajántó Judit, Kotró László.
Îi rugăm pe toți elevii ca pe parcursul desfășurării acestor probe, să se comporte civilizat, să dea dovadă de respect față de colegii lor din clasele a VIII-a.
Succes elevilor claselor a VIII-a!
Az Ady Endre Líceum volt már zárdaiskolától kezdve tanítóképzőn át ipari iskoláig több minden. Elődje az 1771-ben alapított Szent Orsolya-rendi zárdaiskola volt, amelynek alapjait Szentzi István kanonok tette le. Működése az orsolya rend vezetése alatt álló elemi iskolával kezdődött, ahol leánygyermekek nevelése és oktatása folyt.
https://mno.hu/hatarontul/alma-mater-ady-endre-elmeleti-liceum-nagyvarad-2450756
Éppen tíz esztendeje annak, hogy az első belga–magyar cserediák-kapcsolat létrejött a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum és az Izegemi Prizma Campus IdP között. Idén tizenkilenc belga cserediák és tizenhét adys vesz részt a projektben tanáraikkal együtt.
http://www.erdon.ro/cserediaknak-lenni-az-egyik-legjobb-dolog-a-vilagon/3782018
Már lassan közhelynek számít, amikor azt mondjuk, hogy a gyerek akkor tanul a leghatékonyabban, amikor tudomást sem vesz magáról a folyamatról. Azt hinnénk, ez már csak a mesékben létezik, de újra és újra megtörténik, és csak a végén értik meg diákjaink, honnan a lelkesedés és miért az erőfeszítés.
Büszkén újságoltuk az idén részt vevő diákoknak, hogy immár éppen 10 éve annak, hogy az első belga - magyar cserediák-kapcsolat létrejött az iskolánkban az Izegemi Prizma Campus IdP-vel. Nem kevés idő ez, és a lelkesedés minden évben egyre nagyobb. Az idén 19 belga cserediák és 17 adys vesz részt a projektben tanáraikkal együtt.
CALENDARUL
simularii evaluarii nationale pentru elevii clasei a VIII-a
si al simularii probelor scrise ale examenului de
bacalaureat national, in anul scolar 2017-2018
a) Simulare evaluare nationala pentru elevii clasei a VIII-a
5 martie 2018 Limba si literatura romana - proba scrisa
6 martie 2018 Matematica - proba scrisa
7 martie 2018 Limba si literatura materna - proba scrisa
16 martie 2018 Afisarea rezultatelor
b) Simulare probe scrise ale examenului de bacalaureat national
19 martie 2018 Proba E)a) - proba scrisa - Limba si literatura romana
20 martie 2018 Proba E)b) - proba scrisa - Limba si literatura materna
21 martie 2018 Proba E)c) - proba scrisa - proba obligatorie a profilului
22 martie 2018 Proba E)d) - proba scrisa - proba la alegere a profilului si specializarii - se organizeaza numai pentru elevii clasei a XII-a
30 martie 2018 Afisarea rezultatelor
Miniszteri határozat a próbavizsgákról - OM_3109_2018 - Organizare simulare
Próbavizsgán számonkért fejezetek - Lista continuturilor pentru simulare 2018
A könyvtáros ajánlata
"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron