Szeretettel várjuk a nyolcadik osztályos diákokat (az egész megyéből, és nem csak) Nyílt napi rendezvényünkre, az iskola előtti térre, a Majomszigetre, október 25-én, szerdán.
A diákokat 10, illetve 12 órától várjuk: az iskola kínálatát mutatjuk be, ezúttal más formában.
Kérjük, hogy a csoportok előzetesen jelentkezzenek be az igazgatóságon vagy a titkárságon október 20-ig, mivel a helyek száma korlátozott. Telefonszám: 0259431787.
Szeretettel várjuk az érdeklődő diákokat!
Örömmel tudatjuk, hogy a Gondoskodó Nemzet Program I. (2023.) ifjúsági, cserkész- és közösségi célú tevékenységeinek támogatása keretében, alapítványunk pályázata nyert 600.000 forintot, a Magyar Állam által támogatott Bethlen Gábor Alaptól. Ebből sikerült beszerezni a téli tüzelőanyagot az Aranyos-völgyi Ifjúsági háznak.
A mintegy 20 folyóméternyi tűzifát a belényesi székhelyű Victamali cégtől vásároltuk, amelyet júliusban kiszállítottak, ezt később szeptemberben (2 hónap száradás után) a diákok szüleinek segítségével felaprítottuk és beraktuk a tárolóhelyére.
Tekintve, hogy sok program ígérkezik, decembertől egész áprilisig: sítáborok, tanulmányi táborok, kirándulások, cserkésztáborok. Ezeken a programokon iskolánk diákjai, cserkészcsapatok Szalacsról, Szentjobbról, Köröstárkányból, vesznek majd részt.
Idén október 19-én került sor az Ady Endre Elméleti Líceum bentlakásában az immár hagyományosnak számító gólyaavatóra, melyet az idei évben is a tizedik évfolyam szervezett. Az ünnepséget egy hónap intenzív táncpróba előzte meg, kivétel nélkül minden kilencedikes szorgosan vett részt esténként a felkészítőkön, ahol a nagyobb évfolyamok diákjai átadták nekik tánctudásukat.
A sporttábort Lignano Sabbiadolo nevű olasz tengerparton szerveztük meg augusztus 30. és szeptember 7. között 47 személy részvételével. A résztvevők közöttott voltak a diákok szülei is. A tábor egy elkerített övezetbne volt, ahol csak a sportolásnak tudtunk élni. A reggelt mindig futással kezdtük, majd fociztunk, röplabdáztunk és tollasoztunk. Meglátogattuk az aquaparkot is, ahol sok vizes élményt szereztünk. A sportolás után meglátogattuk a város nevezetességeit is, ebben az időjárás is segítségünkre volt, mert minden nap napsütéses volt. Megismerkedtünk az olasz konyha különlegességeivel is.
A sporttáboroztatásból hagyományt szeretnénk teremteni, igyekszünk minden évben elmenni erre a szép tengeparti helyre. Viszontlátásra Lignano Sabbiadoloban!.
A könyvtáros ajánlata
"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron