Hírek
Karácsonyi ínyencségek – versbe szedve
2013. december 20.
Karácsonyi ínyencségek – versbe szedve címmel tartották meg az V. A-sok játékos karácsonyi programjukat. Az angol karácsonyi dalokból álló összeállítás után a csapatokba szerveződött gyerekek bemutatták az általuk készített ünnepváró finomságokat, melyeket az alkalomhoz illően megterített és feldíszített asztalokon kínáltak, és melyekhez közösen verset is költöttek.
Robotverseny
2013. november 25.
Ötödikek lettek az adys robotosok az első versenyükön Debrecenben, ahol 12 csapat mérte össze tudását. A versenyt (First Lego League) a National Instruments szervezte.
Séta Nagyváradon Adyval
2013. november 23.
Ady Endre születésének 136. évfordulójáról az ötödikesek Ady-emlékhelyek felkeresésével és múzeumlátogatással, majd közös koszorúzással emlékeztek meg. A közös séta során irodalmi-helytörténeti ismeretekkel gazdagodtak, hiszen az egyes helyszíneken nemcsak Ady Endre és Várad kapcsolatáról, hanem a város legszebb XIX. századi épületeiről is sokat megtudtak
Szépolvasóverseny az Ady-évforduló jegyében
2013. november 21.
Szépolvasóverseny az Ady-évforduló jegyében Ady Endre születésének 136. évfordulójáról sajátos módon emlékeztek meg az ötödikes adys kisdiákok. Az első ízben számukra megrendezett szépolvasó versenyen a magyar és az egyetemes gyermek- és ifjúsági irodalom műveiből olvastak fel számukra kijelölt részleteket, többek között Janikovszky Éva, Mándy Iván, Molnár Ferenc, Méhes György, Bálint Ágnes, illetve Jack London, Erich Night, Rudyard Kipling, Hannu Makela, P. L.Travers írásaiból.
Élménybeszámoló egy partiumi kirándulásról
2013. november 12.
„A világ egy könyv. Aki nem utazik, csak egy lapját olvasta.” – tartja Szent Ágoston mondása. És ezt a lapozást a Rákóczi-szövetség nagyban támogatja: legutóbb két napos kirándulást szervezve, melyen többek közt - miskolci, székelyhídi és nagyváradi diákok- iskolánk diákjai is részt vehettek Horváth Gyöngyi tanárnő kíséretében.
FLL képzés iskolánkban
2013. november 09.
A debreceni National Instruments cég munkatársai képzést tartottak iskolánkban robotépítésből és robotprogramozásból.
A képzés célja az évi FLL (First Lego League) versenyre való felkészülés volt, melyen diákok és tanárok is részt vettek.