Hírek


Osztálytársuktól búcsúznak a 12.F-esek

2020. október 28.

Drága Matyi!

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer lesz egy ilyen nap.

Semmi sem a régi már. Nehéz szavakba önteni érzéseinket, gondolatainkat. Itt állunk összeszorult torokkal, mélán bámulva magunk elé, és nem értjük, mi történt, csak keressük a miértekre a válaszokat.



Soeur Marie emlékére

2020. október 26.
93 éves korában elhunyt Marie de la Trinité Hubert orsolyita nővér, Soeur Marie, ahogy mi emlegettük, aki hosszú éveken keresztül a rend egyetlen képviselője volt Nagyváradon. A Szentháromságról Nevezett Mária Nővér 1989 után érkezett a városba, hogy felélessze, újraindítsa az orsolyita rendet. Áldásos missziós tevékenysége nyomán kis orsolyita közösséget alapított itt.  A nagyváradi rendház főnöknőjeként 2012-ig végezte nagy szeretettel, tettrekészséggel és áldozatvállalással  a missziós munkát. Sok, nagyon kedves barátot is szerzett Nagyváradon.  Az Ady Endre Líceum évnyitóinak, ballagásainak gyakori résztvevője volt. Nagy gondot fordított az iskola rendbehozatalának ügyére, hiszen szívén viselte, hogy a diákok a legjobb körülmények között tanulhassanak. Mindnyájunk számára megszívlelendő lehet az a Merici Szent Angéla-i tanítás, amit Soeur Marie is teljes szívvel-lélekkel vallott: " Igyekezzetek szeretettel, gyöngéd és szelíd kézzel vonzani a gyermekeket (...)Többet fogtok elérni a szeretet tanúságtételével és szívélyességével, mint szigorúsággal (...) Emléke legyen áldott!

Hőseink emlékére

2020. október 12.
Október 12-én, hétfőn 14 órakor megemlékezésre került sor a Szent László templom falán elhelyezett emléktáblánál. Iskolánk képviseletében Apáti Tímea történelem tanárnő vett részt a rendezvényen, és koszorút helyezett el, fejet hajtva az 1944 októberében mártírhalált halt 12 Bihar megyei és nagyváradi katona hősies tette előtt, mellyel megakadályozták a Körös-híd felrobbantását.

Mindenkiben rejlik egy könyv

2020. október 11.

 A titkot Szabó T. Anna és Dragomán György osztotta meg a 95 adys diákkal és magyartanáraikkal a 2020. szeptember 25-én, pénteken online tartott író-olvasó találkozón. Az író-házaspár egy olvasókat nevelő projekt keretében “látogatott el” Nagyváradra. és beszéltek alkotásról, kapcsolatról, könyvekről, közös munkájukról a 9.D, 10.E és 11.E tanulóinak.

"Legjobban a kettejük közötti erős összetartás fogott meg, ami már az első pillanattól kezdve érezhető volt... Ahogy meséltek, egyre jobban kedvet kaphattunk az olvasáshoz, az íráshoz, a csapatmunkához és vágyhattunk az ilyen erős, jóban-rosszban kapcsolatokra, mint amilyen az övék." (B.N.)


 

Zöld hét


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad