Hírek


Szülők bálja a retró jegyében

2020. február 08.

Sorrendben a 21. szülői bálra gyűltek össze szombat este a jelenlegi és volt adys diákok szülei, öregdiákok, osztályfőnökök, tanárok, meghívottak. A tehetséges diákok zenés-táncos produkciójában fellépett az Ady tánccsoportja először salsával, majd bachatával, show-táncot mutattak be a Vér-ikrek a 10.E-ből, és énekszámmal szórakoztatta a jelenlévőket az ugyancsak 10.E -s Szallós Tünde és a 9.C-s Marton Dorottya. 



Országos Magyar Matematika Olimpia - megyei forduló

2020. február 07.
2020. janár 18-án zajlott az idei év tantárgyversenyeinek első megmérettetése, az Országos Magyar Matematika Olimpia megyei fordulója. Iskolánk diákjai nagyon szép eredményeket értek el, és így továbbjutottak az országos szakaszra, mely Déván kerül megrendezésre február 13-16. között. Gratulálunk az elért eredményekhez, jó felkészülést és sikeres szereplést kivánunk a következő fordulóra. 

Bolyai Matematika Csapatverseny

2020. február 07.

A verseny jelmondata: „Az igazat érteni, a szépet érezni, a jót gyakorolni kell ”

2020. január 11-én rendeztük meg immár harmadik alkalommal a Bolyai Matematika Csapatverseny elődöntőjét a 9-12. osztályosok számára. Iskolánk a Hunnia-Dél (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye, valamint Erdély) régióhoz csatlakozott, ahol évfolyamonként több mint 100 csapat versengett a minél jobb helyezésért. Iskolánkat 9 csapat képviselte, ebből három a legjobb hat között végzett. 9. osztályban az adys „Lyuzerném” csapat (csapattagok: Bodnár Mónika Brigitta, Rázmán Botond, Varga Dávid és Farkas Ábel) hatodik, 10. osztályban a „Nincs a negyediken” csapat (csapattagok:Kun Édua Boróka, Csegődi Katinka, Brinda Krisztián) ötödik helyezett lett. 12. osztályban a „Vár-Ady-KZSP” csapat (csapattagok:Kohán Zsófia, Csányi Patrik, Pásztor Kristóf, Szabó Anabella) második helyezést ért el. Felkészítő tanáraik: Báthori Éva, Bődi János.



What's up, Ady? - Winter

2020. február 07.
A MI ÚJSÁG? ADY?!-nak az  Erasmus-hét alkalmából kiadott angol nyelvű különszáma. Benne betekintés iskolánk 250 éves történetébe, beszámolók a görögországi, litvániai, spanyolországi Erasmus-utazásokról, diákjaink alkotásai versben és prózában. 

Meghívó: 30 éve Ady Líceum - ünnepi visszaemlékezés

2020. február 03.

Szeretettel és nagy örömmel hívjuk, várjuk az érdeklődőket, egykori és jelenlegi tanárainkat és diákjainkat a 30 éve  Ady Líceum rendezvénysorozatunk első eseményére. Hétfőn, 2020. február  3- án, délután fél kettőkor kezdődik az iskola dísztermében az ünnepi visszaemlékezés, melynek vendégei iskolánk azon egykori pedagógusai, akik aktívan részt vettek az iskola- pontosan 30 évvel ezelőtt történt -  újraalakításában. Felidézzük az akkori eseményeket, azt, hogyan lett a Moghioroș – 5-ös számú Ipari Líceumból Ady Endre Elméleti Líceum.



Szép eredmények a kolozsvári FLL (First Lego League) robotversenyen

2020. február 02.
A kolozsvári FLL (First Lego League) robotverseny regionális szakaszán iskolánk két csapattal indult, és  a 2-ik és 3-ik helyezést értük el. Ezáltal mindkét csapattal továbbjutottunk a bukaresti döntőbe. Az Ady-SOKK csapata első lett alapértékek versenyszámban. Robotrix (2-ik) csapat tagjai: Orbán Félix, Biro Csaba Cristian, Kólák Dávid, Haragos Bernadett, Varga Dávid, Magyari Ferenc, Deák Alex és Karton Maximilián. Az  Ady-SOKK (3-ik) csapat tagjai: Dénes Péter, Társi Kristóf, Laboncz Gergő, Dallos Lóránd és Székedi Dávid.

Próbaérettésgi

2020. február 01.
A 2019 - 2020 -as tanévben a koronavírusra való tekintettel a próbavizsgák elmaradnak. Szülői kérésre, a végzős osztályok szervezhetnek maguknak próbavizsgát a vizsgatárgyakból. Kérjék hozzá a szaktanár segítségét!

Középiskolás vezetői fórumon vettünk részt Budapesten

2020. január 31.
A nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumot négyen képviseltük:  Nagy Kira és Papp Zsanett a 11.A-ból, Szabó Gréta és Vas Virág a 10.A-ból, vezetőnk pedig Cseke Sándor református vallástanár volt.

Zöld hét


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad