Hírek


A holokauszt nemzetközi emléknapja

2020. január 27.

A nagyváradi Zsidó Történeti Múzeumba látogatott az Ady Endre Líceum 11.D osztályának diákjai Ardelean Klementina történelem szakos tanár kíséretében. Az egykori újvárosi ortodox zsinagóga földszintjén a váradi zsidó közösség történetét mutatják be, hozzájárulását a város fejlődéséhez, míg a karzaton a holokauszt áldozataira emlékeznek.



A nagyváradi zsidóság nyomában

2020. január 27.

Nagyvárad történelmének része a zsidóság. Tervezők, építészek, orvosok, ügyvédek, mérnökök, gyógyszerészek, újságírók váltották ki a váradiak elismerését. A 7.B osztály több zsidó emlékművet látogatott meg: a neológ zsinagógát, az ortodox zsinagógát, a nagyváradi Rhédey-kertben (ma Bălcescu park) a Heyman Éváról mintázott szobrot és a nagyváradi Zsidó Történeti Múzeumot, Ardelean Klementina és Antonie Csilla tanárnők kíséretében.



Iskola másként, ötödik nap, 10. C osztály

2020. január 27.
Mivel ma 30 éve annak, hogy az Ady Endre Líceum ezzel a névvel, különálló magyar tannyelvű iskolaként folytatthatta tevékenységét, ezért a mai nap folyamán az iskola történetével ismerkedtünk. Először kitöltöttünk egy kérdőívet, melyen sok feladat volt. Ebben az osztály minden tanulója részt vett. Futkostunk összevissza az iskolába, hogy válaszolni tudjunk a kérdésekre. Hárman töltöttük közben a kérdőívet, válaszolva azokra a kérdésekre, amiket tudtunk. Közben az évkönyvekben megpróbáltunk utánanézni azoknak a dolgoknak, amikre nem ismertük a választ, több-kevesebb sikerrel. Hogy mi a köze az Ady Endre Líceumnak Oroszországhoz kérdésre a válasz csak a végén ugrott be, hogy az utcanév, azaz Moszkva-mi ezt írtuk így, magyarosan. Ezután az oszi leadta a kitöltött kérdőívet 10 órakor.

9. E - Iskola másként - Hétfő

2020. január 27.
Január 27-én iskolánk névadására emlékeztünk. Ebből az alkalomból  iskolatörténeti vetélkedő formájában bizonyítottuk ismereteinket, és természetesen nagyon sok érdekességet megtudtunk iskolánkról.

9. E - Iskola másként - Csütörtök

2020. január 23.
Csütörtökön megtanultunk falat mászni. Felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk.

Iskola másképp - 9. A és C

2020. január 23.
Csütörtökön várlátogatásra mentek azok a diákok, akik nem vettek részt a Maratoni napon. Az A-ból 8-an, a C-ből 14-en. Megcsodáltuk az ódon falakat, a múltról beszélő köveket, majd Porsztner Kitty muzeológus irányításával és szakavatott tárlatvezetésével megtekintettük a Leonardo da Vinci találmányait és a Mátyás király korát felelevenítő két kiállítást. A végén pedig kipróbálhattunk korabeli játékokat, illetve különböző játékok (puzzle, keresztrejtvény, kirakós játékok, stb.) segítségével idézhettük meg a reneszánsz korát. Tartalmas időtöltés volt.

Zöld hét


Órarend 


Ady 250


 

Egy polc, egy könyv

A könyvtáros ajánlata

"...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." Tamási Áron



 



 

© 2016 Ady Endre Líceum Nagyvárad